Sokan bizonytalanok vagyunk, milyen egy egészséges párkapcsolat, mi az ami még "belefér", és mi az, ami már nem. A gyerekkorban kialakult kötődési mintázatok döntően határozzák meg felnőttkori viszonyulásainkat: legközelebbi gondozóinkkal átélt interakciós tapasztalataink észrevétlenül és öntudatlanul, de mélyen, és alapvető, "ösztönös" hozzáállásként kódolódtak belénk. Életünk első kapcsolatai, azaz a szüleinkkel átélt élmények szociális kompetenciáink és párkapcsolataink kereteivé és korlátaivá váltak. Diszfunkcionális, bántalmazó, függő szülők által fenntartott családban (vagy nem családban) nevelkedve sokunknak nincsenek megfelelő szülői szerepmodelljeink és mintáink arra vonatkozóan, hogy milyen is egy egészséges párkapcsolat.
Esetleg csak annyit tudunk, hogy milyet nem szeretnénk vagy mit szeretnénk elkerülni. Sejtjük, hogy a romantikus filmek torzítanak; tudjuk, hogy ahány pár, annyiféle párkapcsolat. De ahhoz nincs megfelelő mintánk, milyen lehet egy valóban egészséges párkapcsolat: mit várhatunk attól; mi az, amit nem szabad megengednünk; milyen az, amelyben a partnerek nem valamiféle belső űrt betöltő pótléknak tekintik egymást, és nem a másiktól várják, hogy boldoggá tegye őket.
Sokféleképpen lehet szeretni, erre nincs szabály vagy előírás. Mindenki maga tudja, neki épp mire van vagy nincs szüksége, illetve hol húzódnak a határai, és személyiségünkkel együtt egy párkapcsolat is folyamatosan változik, formálódik, fejlődik. E gondolatébresztőnek szánt felsorolásban olyan alapélményeket próbáltam összefoglalni - egyik kedvenc szerzőm, Sharon Martin cikke alapján - amiket (általánosságban) többé-kevésbé éreznünk-átélnünk kell(ene) egy már kialakult, ideálisan egészséges (azaz támogató, előrevivő - és hangsúlyozottan nem függő, nem destruktív) kapcsolatban. A cikk szándékosan arra fókuszál, mit várhatunk, mit "kell" megkapnunk és éreznünk egy egészséges kapcsolatban (és persze partnerünknek is, de most rólunk van szó) - ezért, ennek könnyebb átélése érdekében fogalmaztam helyenként egyes szám első személyben. (Az előző bejegyzésben már írtam arról, mitől működhet jól hosszútávon egy párkapcsolat.)
- Gondoskodó és szerető. Az az érzésem, hogy igazán törődnek velem - mind szavakban, mind tettekben. Partnerem szeretetteljesen beszél velem, kimutatja irántam érzett elismerését, gyöngéd szeretetét, szexuális vonzalmát. Szándékosan tesz dolgokat azért, hogy jól érezzem magam, és méltányolja az én erőfeszítéseimet is. Ismeri magát és törődik a saját igényeivel is.
- Őszinte. Megmondja az igazat, nem titkolózik, nem passzív-agresszív, nem keres kifogásokat. Gyöngéden és tiszteletteljesen kommunikálja érzelmeit. Nem tartja titokban és nem hazudik tévedéseiről, mulasztásairól. Célja az átláthatóság, nem pedig a megtévesztés.
- Elfogadó. Azt érzem, hogy elfogadnak és értékelnek “úgy ahogy vagyok”, és partnerem nem akar megváltoztatni, nem várja tőlem, hogy tökéletes legyek.
- Tiszteletteljes. A kölcsönös tisztelet azt jelenti, hogy partnerem figyelembe veszi az érzéseimet, vágyaimat, szükségleteimet - és nem szetereotip mintákat próbál rámhúzni, hanem úgy bánik velem, ahogy én szeretném. (Kérdez.) Nem próbálja meg rám kényszeríteni saját szükségleteit, nézeteit, elképzeléseit, ízlését (hanem megfelelően kommunikálja azokat). Nem manipulál, nem próbál bűntudatot kelteni bennem. Meghallgat, kíváncsi rám, és tiszteletben tartja határaimat, egyéniségemet és nézőpontomat.
- Érzelmileg és fizikailag is biztonságos. "Nyugodtan hátradőlhetek", maximálisan ellazulhatok és feloldódhatok a társaságában. Érzelmileg és szexuálisan is. Nem félek attól, hogy rá akar kényszeríteni valamire, hogy manipulálni próbál, becsmérelni vagy bagatellizálni fog, megszégyenít - vagy esetleg megüt. Feldmár szerint “szabadabbnak érzem vele magamat, mint nélküle”.
- Érzelmileg mély és felszabadult. Mivel biztonságban érzem magam vele, megengedhetem magamnak, hogy feltárulkozzak, megélhetem sebezhetőségemet, és ezáltal egy mélyebb intimitást (=érzelmi kapcsolódást és elköteleződést). Szabadon megoszthatom vele álmaimat, vágyaimat, titkaimat, gyengeségeimet - anélkül, hogy bármilyen ítélkezéstől, árulástól vagy visszaéléstől kellene tartanom. Ő is megosztja velem a saját belső életét.
- Nyíltan kommunikáló. Nem tekint gondolatolvasónak, nem várja duzzogva tőlem, hogy “szavak nélkül is” kitaláljam, mire van épp szüksége, mondván, hogy ez "evidens lenne" - hanem kéri, elmondja, rákérdez, megbeszéljük. Asszertív énkommunikácót és aktív figyelést alkalmazunk a félreértések és az üzenetek torzításának elkerülése érdekében. Tudunk őszintén nemet is mondani egymásnak (nem dacból, hanem indokolt esetben). Szemrehányás, célozgatás és ítélkezés helyett feltárjuk érzéseinket. A konfliktusokat, problémákat konstruktívan fel- és megoldjuk, nem söpörjük a szőnyeg alá. Egymást tiszteletben tartva meg tudjuk beszélni a fájdalmakat, a véleménykülönbségeket és a konfliktusokat.
- Kompromisszumkész. Az elvárások, élettempó, közelség-távolságigény, szokások különbözősége (például a szexuális élettel, az ünnepek megünneplésének módjával, az együtt töltött idő mennyiségével, a háztartási munkák megfelelő elosztásával, stb. kapcsolatban) csalódással járhat. Ha nem egyeznek az elképzeléseink, addig egyezkedünk, míg mindketten mindkettőnkre nézve is igazságosnak és méltányosnak érezzük az eredményt.
- Megbocsátó*. Nincs tökéletes kapcsolat, félreértések és a fájdalmak előfordulnak. Nem kérdés azonban, hogy képesek vagyunk együttérezni egymással és bocsánatot kérni. Tudunk megbocsátani (nem felejteni) egymásnak őszinte megbánás és valódi viselkedésváltozás(i erőfeszítések) esetén. Megbánás és megbocsátás nélkül a neheztelés és a fájdalom csak halmozódna, és előbb-utóbb elmérgesítené, megfojtaná a kapcsolatot.
- Együttdolgozó. Vannak közös céljaink, és azt érzem, hogy együtt, mindketten egyformán dolgozunk ezekért. Szövetségesek vagyunk. Partnerem nem vetélkedik velem, nem próbál legyőzni, nem erőszakos, nem alkalmaz bántalmazási technikákat (aláásás, szabotálás, becsmérlés, fenyegetés, ítélkezés, stb.).
- Egyéni célokat támogató. Partnerem támogatja egyéni, személyes céljaimat és privát szférám ápolását. Az egymáshoz fűződő egészséges kötődés lehetővé teszi, hogy magabiztosan tűzzem ki és érjem el személyes céljaimat. Bűntudatmentesen tudok időt szánni saját magamra, és rajta kívüli személyekkel való személyes kapcsolataimra. Partnerem bátorít, büszke rám, és kimutatja az időtöltéseim, céljaim, fontos kapcsolataim iránt érzett érdeklődését. Nem csüngünk görcsösen egymáson, képesek vagyunk belső biztonságérzettel megélni a külön töltött időt, és utána örömmel újra közeledni. Tiszteletben tudjuk tartani egymás közelség-, de távolság- és szabadság-igényét is.
- Örömteli és játékos. Egy megfelelően jó párkapcsolat folyamatos munkát igényel, de emellett, ezzel együtt és ettől függetlenül alapvetően örömteli és élvezetes, rengeteg közös élménnyel. Nem a feszültség, az egymással folyó küzdelmek és a frusztráció van túlsúlyban, hanem a jó élmények. Miért lennék kapcsolatban olyan valakivel, akivel nem élvezzük egymás társaságát és nem szórakozunk jól?
- Önként és szabadon elkötelezett. Mindketten elkötelezettek vagyunk egy szeretetteljes, gyöngéd, egyenrangú, egymást tiszteletben tartó és értékelő párkapcsolat kialakításában és fenntartásában. Szabad együttműködésünkben mindketten maximálisan kibontakoztathatjuk a személyiségünkben rejlő lehetőségeinket.
Persze ahhoz, hogy megkapjuk, amit szeretnénk (és amit mindannyian megérdemelnénk), megfelelően kell kommunikálnunk érzelmeinket, vágyainkat, szükségleteinket, és meghúzni a határokat ott, ahol ez szükséges. Az önismereti hézagokat bármikor lehet, és soha sem késő pótolni, a szabad döntéseinket szabotáló belső akadályok és félelmek lebontásához hasznos lehet objektív segítséget kérni. Az élet rövid. Ha nem jó így, van lehetőség változtatni.
*A cikk, és értelemszerűen a megbocsátás rész is egészséges, és NEM a bántalmazó kapcsolatokra vonatkozik. Ha valaki rosszul bánik velünk, és nem áll szándékában változtatni, annak nem kell megbocsátanunk.
