Miért éreznek az erőszaktúlélők szégyent és bűntudatot?
2016. április 08. írta: atestbeszel

Miért éreznek az erőszaktúlélők szégyent és bűntudatot?

eroszak-2.jpgA legtöbb szexuális abúzus, zaklatás- és erőszaktúlélő életében van egy pont, amikor azt gondolja, „az én hibám”. Az önvád, a szégyen, a bűntudat a túlélés legnehezebb része lehet. De miért képesek az áldozatok magukat okolni a tettes helyett? Miért nem sokan beszélnek az átélt élményeikről, miért nem fordulnak segítséghez? És egyáltalán: miért nem menekültek el?

Mindez annak a jele, hogy az elménk megpróbál vigyázni ránk.

A bűntudat

A szexuális erőszak az egész világunkat a feje tetejére állítja: megváltoztathatja ahogy környezetünket és magunkat látjuk. A világ nem biztonságos többé: előre nem jelezhető, nem megjósolható és elménkkel felfoghatatlan dolgok történtek velünk. Úgy érezzük, semminek nincs értelme ezután.

A bűntudatérzés a körülöttünk zajló eseményeken való kontroll- hatalom- és biztonságérzés visszaszerzésének egyfajta kísérlete is: ha magunkat okoljuk azért, ami történt velünk, az rossz érzés. De ha azt mondjuk, hogy „az én hibám”, azzal azt is hisszük, hogy meg tudtuk volna akadályozni és meg tudom akadályozni, meg tudom előzni, hogy újra megtörténjen. (Ennek lehet minimális jó oldala is: hozzásegíthet a későbbi óvatossághoz. De ez a pici lehetséges pozitívum eltörpül a bűntudat lenyomó, gátló, visszahúzó, megsemmisítő hatása mellett.)

A bűntudat segít benne maradni is abban a kapcsolatban, amit még nem vagyunk készek vagy képesek elhagyni, feladni, megszakítani. A legtöbbünket ugyanis olyanok bántalmazták, akikben megbíztunk. És/vagy az illetőknek valamilyen más módon van hatalmuk felettünk. A bűntudat segít benne maradni abban az illúzióban, hogy szeretnek és megvédenek bennünket.

A bűntudat segít megmagyarázni a felfoghatatlant. Hogyan erőszakolhat meg valaki, aki „normálisnak” tűnik, aki esetleg családtag és szeret(nie kellene) minket? Ez az elképzelhetetlen dilemma kognitív disszonanciát okoz, aminek a legkézenfekvőbb feloldása, hogy biztos „az én hibám volt”. „Valamit biztos én csináltam rosszul.”

Miért nem akarunk vagy tudunk róla beszélni? Miért nem kérünk segítséget?

Másoknak elmondani azt, amit mi is hihetetlennek, felfoghatatlannak és esetleg nehezen szavakba önthetőnek érzünk, amire esetleg nem is teljesen emlékszünk, és amivel esetleg olyan embert „vádolunk” és "árulunk el" meg, akit szeretünk, akiben bízunk, akinek esetleg ki vagyunk szolgáltatva vagy aki akár például köztiszteletnek örvend, sokféle kockázattal jár.

  • „Amit én is nehezen hiszek el, azt hogy fogják elhinni mások?” „Úgyis jobban hisznek a támadónak.”
  • „Nem tudom felfogni, hogy megtörtént.” „Biztos hogy jól értelmezem a dolgokat?”
  • „Nem akarok gondolni rá” „Túl kell lépnem rajta.” „Túl fájdalmas emlékezni.”
  • „Csak még jobban ronthatok a dolgokon.”
  • „Nem olyan nagy ügy, ami történt.” „Nem akarok másokat ezzel terhelni.” „Nem akarok másoknak problémát/ fájdalmat okozni.”
  • „Mi van, ha nem segítenek nekem?”
  • „Az én hibám.” „Nem érdemlek segítséget.” „Szégyellem magam.”
  • „Nem most történt. Miért pont most mondanám el?” „Már túl kellene lennem rajta.”

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy elmondjuk másoknak, mi történt velünk és felvállaljuk sebezhetőségünket, megsebzettségünket.

Mindenki fél az erőszaktól

Más emberek is gyakran azt sugallják nyíltan vagy burkoltan, hogy vállaljuk mi áldozatok a felelősséget az elkövető helyett. Ez az áldozathibáztatás.

Senki nem szeretné, hogy ami megtörtént, az igaz legyen, hiszen:

  • „Olyan kedves fiú” – hitetlenkednek sokan.
  • „A fiam soha nem tenne ilyet” – állítják a szülők.
  • „Ha ez igaz, bűntudatom lesz, hogy nem léptem közbe.” – gondolhatja valaki, aki sejtett, tudott, látott valamit.
  • „Ha egy ilyen srác erőszakos tud lenni, az azt jelenti, hogy én is tudnék az lenni?” – gondolhatják a férfiak.
  • „Ha vele megtörténhet, akkor azt jelenti, hogy velem is megtörténhet. Hogy tudnánk megvédeni magunkat, ha ilyen jófejek is képesek erőszakra?” – fordul meg a nők fejében.
  • „Ha kiderül, hogy a mi alkalmazottunk/munkatársunk az erőszakoló, még a végén azt hiszik, ez egy „ilyen hely”, és hogy mi is ezt csináljuk.” – gondolhatják a munkatársak
  • „Nem állok készen, hogy elismerjem, hogy erőszaktevő vagyok.” – így a bántalmazó.

Az emberek biztonságban érzik magukat, ha különböző sztereotípiákat húznak az erőszaktevőre:

  • „Hála istennek nincsenek ilyenek a mi környezetünkben”
  • „Szerencsére egyik barátom/családtagom sem ilyen”
  • „Én nem vagyok ilyen, velem ez nem történhet meg.”
  • „Szorongást és félelmet kelt bennünk, de mi biztonságban érezhetjük magunkat, mert könnyű felismerni és megelőzni, elkerülni az ilyeneket.”
  • „Én nem vagyok olyan, nem lehetek szexuális támadó.”

Mindenki fél az erőszaktól. Ha a mi traumatikus tapasztalataink elbizonytalanítják, félelmet, pánikot keltenek másokban, a gyors és egyszerű magyarázatra és megnyugtatásra vágyó külvilág távolságtartó módba kapcsol, „leereszti a redőnyt” - az irántunk érzett empátia, a velünk való együttérzés helyett - és könnyen ránk vetítheti, ellenünk irányíthatja, ránk zúdíthatja szorongásait:

  • „Hazudsz.”
  • „Csak kitaláltad.” „Csak képzelődsz.” „Túlliheged.” „Félreérted.”
  • „A te hibád.” „A te felelősséged.” „Megelőzhetted volna.”
  • „Csak tönkre akarod őt tenni.”
  • „Ha engem megtámadnánk, én biztos elmenekülnék, vagy legalább sikítanék.”

screenshot_2015-10-02-10-03-16.jpg

Szégyen

Amikor azok az üzenetek érkeznek a körülöttünk lévő emberektől, amik mélyen bennünk is felmerültek már, még erőteljesebb hatása lesz. Elkezdjük  mégjobban elhinni, hogy valóban valamiféleképpen mi idéztük elő vagy mi tehetünk az eseményekről – és a bűntudat szégyenbe és magányérzésbe fordul. Ami akár elviselhetetlenül megterhelő lehet.

Tabukét kezelhetik a dolgot a körülöttünk lévők, csendben maradhatnak és csendben maradásra inthetnek minket is, ami fokozza izolációérzésünket.

Mért nem harcoltunk vagy menekültünk el?

Egy áldozatnak három lehetősége van a túlélésre:

  • Harcolni vagy elmenekülni: a fizikai ellenállás legtöbbször csak elméleti lehetőség, a megtámadás váratlansága, sokkja és a támadó erőfölénye, gyorsasága miatt. Ha a támadó erősebb nálunk vagy felfegyverzett, akkor a még nagyobb sérülést is kockáztathatjuk.
  • Barátkozni: abban a (hiú) reményben, hogy hatni tudunk a támadóra vagy elterelni a figyelmét.
  • Lefagyni: ez az agy természetes, automatikus, ösztönös, rutinválasza az életünket veszélyeztető fenyegetésre. E primitív (ősi) túlélőmechanizmusunknak köszönhetően agyunk átvált robotpilótába a tudatos kontroll helyett, és „halottnak tetejük magunkat”, fizikailag megbénulunk, nem tudunk egy hangot sem kiadni és képtelenek leszünk megvédeni magunkat – rövidtávú, legfontosabb érdekünk: a túlélés és életben maradás nagyobb reményében. Ez nem tudatos mérlegelés kérdése, hanem automatikusan történik.

A támadás után e furcsa rövidzárlat miatt összezavarodottnak, szétesettnek érezhetjük magunkat, nehezen tudunk „visszakapcsolódni magunkhoz”. Szégyenkezhetünk és bűnösnek érezhetjük magunkat amiatt, hogy kicsúszott a kezünkből az irányítás és nem tudtuk megvédeni magunkat. Akár sokkot is kaphatunk, retteghetünk és mindenhol veszélyt szimatolhatunk. Kieshet emlékeinkből az esemény teljesen vagy csak néhány részlet. Furcsán viselkedhetünk. Őrültnek érezhetjük magunkat. Magunkba zárkózhatunk. Szoronghatunk. Emlékbetöréseink, alvásproblémáink vagy egyéb, akár testi tüneteink is lehetnek. Elkerülhetünk bizonyos szorongáskeltő helyzeteket. Megpróbálhatunk úgy tenni, mintha jól volnánk. (Ön)destruktívan viselkedhetünk. Mindez teljesen normális. Próbáljuk valahogy visszaszerezni a kontrollt és helyreállítani biztonságérzetünket. Próbáljuk megérteni és próbálunk értelmet adni annak, ami történt.

Annak felismerése, belátása, hogy az erőszak nem a mi hibánk volt, és életünk, életkedvünk visszaállítása egy ilyen trauma után nem egyszerű, nem könnyű és lassú folyamat: nem megy egyik pillanatról a másikra. De kemény munkával és támogatással lehetséges. A segítségkérés a kontroll és életünk visszaszerzésének első lépése lehet. Mert megérdemeljük.

Ehhez hozzásegíthet minket, ha belegondolunk, hogy a problémával nem vagyunk egyedül. A saját történetünk felvállalása pedig mások számára is inspiráló lehet, másokat is hozzásegíthet életük újjáépítéséhez.

"Kimondani: ez az első és legbátrabb lépés a gyógyulás felé. A többit már nem egyedül kell megtenni."(Víg Sára, pszichológus)

Hasznos olvasmányok:

Feltétlenül érdemes megnézni a cikk forrásául szolgáló zseniális képregényt, Nina Burrowes szexuális erőszakkal és abúzusokkal foglalkozó pszichológus munkáját.

Bátorság, hogy önmagam lehessek: nagyon kedves, tanulságos és megható segítő képregény az erőszak utáni bátor segítségkérés, remény és önegyüttérzés erejéről.

10 dolog, amit senki nem mondott el neked, miután erőszak áldozata lettél

Nina Burrowes készített ügyészeknek és bíróságnak szóló edukatív jellegű kiadványt is, mely szabadon elérhető és feltétlenül érdemes lenne lefordítani, és a lehető legszélesebb körben terjeszteni.

Szülőknek szóló képregény ITT található.

Nina Burrowes Youtube csatornáján sok hasznos videó van. Például hogy hogyan segíthetünk ismerősünknek, aki abúzus áldozata lett.

Nina Burrowes blogja

Beszélj róla: magyar nyelvű oldal gyerekkori abúzustúlélők számára.

*****

És hogy miért kiváló a képregény forma traumákkal foglalkozás céljára? Mert csak vázlatosan, nagyvonalakban, ugyanakkor könnyen fogyaszthatóan: frappánsan és ütősen ábrázolja a mondanivalót, nem terhel meg annyira, mint az explicit képek. Tág teret hagy a fantáziának és mindenki automatikusan csak annyit lát bele, amennyit még el bír viselni. Vannak például kollektív trauma (holokauszt), (és betegjogi témában és mélyszegénységben élőknek szóló) képregények is.

A bejegyzés trackback címe:

https://atestbeszel.blog.hu/api/trackback/id/tr348579516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.04.09. 14:07:14

„Hazudsz.”

Senkinek semmit nem kell elhinni. A bűncselekményt bizonyítani kell.

„Ha egy ilyen srác erőszakos tud lenni, az azt jelenti, hogy én is tudnék az lenni?”

Habár más emberek fejébe nem látok bele, erősem kétlem, hogy ép elméjű embernek ez jutna az eszébe. Az emberek nem félnek saját maguktól, a saját erejüktől, érzelmeiktől.

Attól tarthatok, hogy egy adott pillanatban elvesztem az önuralmam és olyan mondok amit egyébként magamban tartanék, vagy beverek valakinek egyet, de a férfiak nem billegnek érzelmileg a szexuális erőszak határmezsgyéjén, ez egy ordas nagy hazugság, indokolatlan félelemkeltés és uszítás.

Afrika steht an der Elbe 2016.04.09. 15:22:35

Január elején miért nem olvastunk efféléket index címlapon?

Tamáspatrik 2016.04.10. 09:59:57

Ja, egy teljes világkép összetörik ilyenkor. Az embernek világról alkotott képe, az illúzióival együtt, próbálja toldozni-foldozni. Ráadásul a rokonok és barátok szintén nem hisznek neki, mert náluk ez nincs benne a pakliban, az ő világképük is képmutatásokon, illúziókon alapul.
Nem kis munka mindezt átbeszélni és feldolgozni, helyretenni.

A legtöbb esetben a villámcsapás nem derült égből érkezik, vannak előjelek, legtöbbször egy folyamat eredménye. Ha a másiknak a szemébe nézünk, ált. tudni fogjuk mikor őszinte és mikor vannak hátsó gondolatai. Ne hunyjuk be a szemünket és gondolkozzunk el mások viselkedésén, - akkor nem lesznek illúzióink vagy legalábbis kevésbé.
Nem kell hazugságvizsgáló, a hétköznapokban is eléggé jól működik (pár kivétellel) a hazugságvizsgálat.

Vonatkozik ez minden férfi vagy nő ellen elkövetett, testi és lelki erőszakra.

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.10. 10:03:40

@-JzK-: igen ahhoz fideszesnek kell lenni... Mert ide senki nem akar települni, olyan vonzó ez az ország mint egy pöcegödör, ezért is vándorolnak ki a fiatalok.

kvadrillio 2016.04.10. 13:41:38

Bors Online

2016. április 10., vasárnap - Zsolt
Címlap
Diákokat zaklatott az apátság büszkesége?
2015.05.27. 07:00 | B. P., M. S.
Pannonhalmi Főapátság zaklatás diák bencés szerzetes atya Várszegi Asztrik tanár Kisalföld
Kiskorú veszélyeztetése miatt vizsgálatot indított a Pannonhalmi Főapátság egy bencés atya ellen, a nevelőtanár elhagyta a szerzetesrendet. Az atya a kortárs irodalom ismert alakja.
Kövessen minket a Facebookon is!

Megdöbbentő, ám sok kérdést megválaszolatlanul hagyó közleményt adott ki a Pannonhalmi Főapátság. Eszerint kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt vizsgálóbizottságot állított fel Várszegi Asztrik főapát, amikor tudomására jutottak az esetek. Minden érintettnél személyesen járt el és minden szükséges támogatást megadott.

Papp Áron, a Pannonhalmi Főapátság Fő­apáti Hivatalának média-kapcsolattartója a Bors megkeresésére nem árulta el, hogy pontosan mit jelent a kiskorú veszélyeztetése, hány sértettje lehet az ügynek, és mit derített ki a vizsgálóbizottság. Úgy fogalmazott, hogy körültekintő egyházi kivizsgálást folytattak le, amelyről a Vatikán illetékes hivatalát is értesítették.
MTI
A Pannonhalmi Főapátságban történtek a szörnyűségek
A Pannonhalmi Főapátságban történtek a szörnyűségek

Papp Áron elmondta azt is, hogy a rendőrség nem indított nyomozást, mert egyik érintett sem tett büntetőfeljelentést. Az atya pedig elhagyta a rendet. A közlemény szerint a főapátság kiemelten fontosnak tartja, hogy átvilágítsa a múltját. A Bencés Gimnáziumban időközben az UNICEF szakmai irányelveinek megfelelő gyermekvédelmi intézkedéseket ve­zettek be.

A Bors információi szerint az érintett atya nem csak bencés szerzetes és tanár, hanem költő, szerkesztő, aki számos irodalmi díjat nyert el munkásságával. Az 52 éves férfi húszesztendős korában kezdte el teológiai tanulmányait Pannonhalmán.

Az interneten a botrány kirobbanása után számos tanítványa megszólal. Többen azt írják, hogy körülbelül húsz éve téma Pannonhalmán a férfi ténykedése, a hozzászólók szexuális jellegű cselekményeket sejtetnek. Egy kommentelő például ezt írta: „mindenki fel tudja mérni azon a helyen, hogy bizonyos emberek szexuális ingerei céltalanul cikáznak, és időről időre enyhe formában valamelyik diák felé irányulnak”.
Az érintett atya több irodalmi díjat is nyert költőként
Az érintett atya több irodalmi díjat is nyert költőként

Úgy tudjuk, hogy az érintett atya külföldön tartózkodik. Dr. Magyar Gábor jogász szerint ugyan az apátsági közlemény hivatalból üldözendő bűncselekmény elkövetésére enged következtetni, vajmi kevés az esély arra, hogy büntetőjogi felelősségre vonás történjen az ügyben, ugyanis valószínűleg a cselekmények már elévültek.

NU..., HA EZEKNÉL A PAPOKNÁL MÁR ELÉVÜLT AZ ERŐSZAK, SŐT !!!!!....ELÉG VOLT EGY BOCSIKA.,..,.DE NEKEM JÓLESETT, TE MEG MAJD TÚLÉLED !!!!!, AKKOR KISS LÁSZLÓNÁL MIJAFASZT AKAR VALAKI IS ?????????

Bár levágnál a tökét mindnek, de hasonló témában, hasonló eljárás kéne és hasonló hozzáállás !!!!!

atestbeszel 2016.04.10. 14:46:10

Figyelmetekbe ajánlom a Játékszabályok című bejegyzést, melyből idézem az alábbiakat:

"Ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát itt, az alábbi kommunikációs alapelveket kérem betartani.
Amit nem lehet:
1. Gyűlölködni, sértegetni, másokat leszólni, megszégyeníteni, személyeskedni, ítélkezni, minősíteni, támadni. (Aki bizonytalan, abban, mi számít bántónak, erőszakosnak, annak javaslom a Szavakkal verve és a Hétköznapi hímsovinizmus című kiadványokat. Rengeteg írás, könyv született erőszakmentes, asszertív, együttműködő kommunikáció témában is.)

2. Kirekesztő, gyűlöletkeltő, uszító, rasszista, stigmatizáló, személyiségi jogokat, emberi méltóságot sértő, áldozathibáztató, egyéb igazságtalan elnyomó, pl. szexista véleményeket megfogalmazni."

atestbeszel 2016.04.10. 15:19:08

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Senki nem állította, hogy "a férfiak a szexuális erőszak határmezsgyéjén billegnek" :)

Ellenben nem egy embert ismerek, aki fél(t) a saját (pl. nem ismert, tudattalan, ezért "ki tudja milyen") érzelmeitől. Pl. sokan félnek pszichológushoz fordulni, sőt terápia elkezdése után is megmaradhat vagy fel-fel bukkanhat ilyesmi azoknál, akik nincsenek teljesen kapcsolatban a saját érzelmeikkel (pl mert gyerekkorukban nem mutathatták ki a haragjukat, dühüket, elkeseredettségüket és annyira megszűnt a saját, ezen érzelmeivel való kapcsolat, hogy nem tudja átélni őket felnőttként sem. Ilyenkor - mivel az illető nem tanulta meg, hogyan viszonyuljon ezen érzelmekhez, kezelni sem tanulta meg őket, ezért előfordulhat, hogy félelmetesnek/kényelmetlennek/nemkívánatosnak tűnnek számára, és ilyenkor félhet attól is, hogy pl. ezek az érzelmek egyszercsak "elárasztják" és nem tudja kontrollálni.

De számos más titkos, irracionális(nak tűnő) félelmünk lehet.

Ha tartasz attól, hogy elveszted az önuralmadat, az is ilyesmi.

Az általad idézett mondat inkább egy (alaptalan) tudattalan félelemről szól, kb. mint a kasztrációs komplexus. :) arról, amikor valami ijesztő jut eszünkbe (vagy álmodunk valami számunkra durvát, agresszívat) és megijedünk attól, hogy "ez azt jelenti vajon, hogy képes lennék megtenni?" Sokszor megijedünk az akaratlanul felbukkanó agresszív gondolatainktól például, pedig azokról nemcsak nem tehetünk, de fényévekre vannak a megcselekvéstől. Valami ilyesmit jelent ez a mondat, valami tudattalan félelmet. (Ami akár kihatással lehet a véleményünkre, hozzáállásunkra.)

atestbeszel 2016.04.10. 15:38:09

@Tamáspatrik: Lehetnek előjelek, de egy gyerek pl. nem tudja megítélni, hogy mi "fér bele" egy kapcsolatba és mi nem. Egy gyerek sokszor nem tud vagy nem mer ellentmondani egy felnőttnek, akinek ő kiszolgáltatott. Akinek ő a figyelmére, dícséretére, szeretetére vágyik, ezért szeretne neki megfelelni. Akinek elhiszi a szavait (akkor is, ha belül más megérzése van), mert ő a felnőtt, akiben megbízik. Ezeken felül már csak azért sem tudja megítélni, hogy "helyes" vagy "veszélyes", mert egy molesztás nem nyíltan zajlik (nem azt mondja a felnőtt, hogy "gyere, kislányom, én most megerőszakollak, ami nagyon elítélendő, tiltott és megbocsáthatatlan, fájni fog neked, de engem ez nem érdekel, inkább visszaélek a hatalmammal és leszarom a károkat, amiket neked okozok, örökre traumatizlállak") hanem a ködös, manipulatív szürkezónában.stb.

Amit írsz, hogy vannak előjelek, amikre ha figyelünk, nem történhet baj, áldozathibáztató illúzió. Nem mindig vannak előjelek és nem számíthatunk minden percben arra, hogy aki kedvesen/furcsán/akárhogy viselkedik, az biztos azért teszi, mert a következő percben le akar teperni. :)

atestbeszel 2016.04.10. 15:44:10

@kvadrillio: A nemi erőszak és a pedofília nem évül el (lásd Gyurkó Szilvia írásait a WMN-en). Szomorú és felháborító (és értelmetlen) elévülésre hivatkozni.

steery 2016.04.10. 16:32:16

Erőszakot akkor szenvedünk el, ha kiszolgáltatott, vesztes pozícióba kerülünk valakivel szemben, aki megteheti, hogy erőszakkal lép fel velünk szemben és különböző okokból úgy dönt, hogy meg is teszi, visszaélve a nyerő helyzetével. És valóban felelősek vagyunk a történtekért, mivel nem voltunk elég óvatosak, körültekintőek és ügyesek ahhoz, hogy időben észrevegyük a kialakuló helyzetet és elkerüljük, megelőzzük, kimanőverezzük magunkat belőle valami módon. Az áldozat tehát mindig felelős önnön áldozati viselkedéséért, mert kettőn áll a vásár.
Az áldozattá válás elkerülését viszont megnehezíti, hogy minden ember kiszolgáltatott lény a környezetének. Ezért élünk társadalomban, csoportban, hogy élvezhessük a közösség védelmét a barátságtalan környezettel szemben. Csakhogy a közösség is a környezet része, tehát épp oly veszélyes ránk nézve, mint a "természet". És a társadalmunk még nem jutott el a fejlődésének arra a szintjére, hogy képes legyen hatékonyan teljes biztonságot és ki nem szolgáltatottságot garantálni minden egyedének a magzati korától kezdve a haláláig. Ezért létezik a magzatelhajtásnak nevezett gyilkosság, a csecsemőkkel való gyalázatos bánásmódok a születéskor és utána, a gyerekekkel szembeni rengeteg visszaélés, az iskolának nevezett rabszolgaképző, a felnőttkori szörnyűségek változatossága és a dicstelen öregkor viszontagságai.
Egyénileg ezeket a problémákat nem lehet megoldani. Közösségileg pedig képtelenek vagyunk rá, bár folyton próbálkozunk vele. Ez van. Ezt kell nem szeretni.

Tamáspatrik 2016.04.11. 18:46:23

@atestbeszel: Nem gyerekekre gondoltam, hanem felnőttekre. Gyerekek esetében nem vitatom, hogy igazad van. Felnőttek esetében kicsit másként látom a dolgot. Lényegileg a cikket teljesen jónak tartom, ez csak kiegészítés a részemről: ha felvetődik az a kérdés, hogyan előzhető meg az ilyesmi, ha egyáltalán lehetséges, akkor a válaszom ez lenne.

atestbeszel 2016.04.13. 12:41:25

@Tamáspatrik: Rendben, értem. :) Köszönöm a beszélgetést!