107 önismereti kérdés a tudatosabb célok kijelöléséhez
2018. február 25. írta: atestbeszel

107 önismereti kérdés a tudatosabb célok kijelöléséhez

dt_170827_compass_map_800x600.jpgÉv elején, a megújulást jelentő tavasz közeledtével automatikusan itt a naptár diktálta lehetőség a múlt és jelen elemző áttekintésére, és jövőbeni tervek szövögetésére. Mindjárt itt a március, és talán eddig halogattad, vagy már el is felejtetted, hogy évértékelő-évtervezőt szerettél volna csinálni. De ha megcsináltad, akkor is érdemes továbbolvasnod, mert ez itt nem a klasszikus évértékelő: nem csak egy évet tekinthetsz át, és nem is csak a szokásos szempontok alapján késztet elgondolkodásra a lenti, testi-lelki hogyléteddel, örökségeddel és terveiddel kapcsolatos kérdéssor.

Az önismeret = erőforrás

Szánj magadra néhány órát, hogy a lenti kérdéssoron elgondolkodva az eddigi tapasztalatokat, tanulságokat, eredményeket felhasználva jobb, boldogabb, és elégedettebb - de mindenek előtt: tudatosabb - hónapok, évek legyenek számodra az elkövetkezendők.419938_381949301874544_57253058_n.jpg

A múlttal való ítélkezés nélküli, együttérző (mindful) szembenézés és elemzés segít jobban átlátni, és elfogadni, mit értél el, mit nem; miért tartasz most ott, ahol; milyen lényeges történések, horgony-pontok köré épült életed, és segít hálásnak lenned azért, amid van. Segít meghatároznod, milyen értékrend szerint élsz, ki voltál, és ki vagy ma, most.

Személyiségünk fluid, nemcsak a körülményeink, de mi magunk is alakítjuk tetteinkkel, gondolatainkkal. Ami megtörtént, azon nem változtathatunk, de a hozzáállásunkon, reakcióinkon, és azon, hogy mit kezdünk az átéltekkel, mire és hogyan használjuk fel azokat, igen. Utóbbiakért - ha a legtöbbet akarjuk kihozni magunkból - felelősséget kell vállalnunk.

Az ezen alapuló jövőtervezés segít kitalálni, mik a legfontosabb vágyaink, kik a legfontosabb személyek, mik a prioritások az életünkben, miért és kiért érdemes felkelni és tevékenykedni mindennap. Ez azért fontos, mert konkrét célok nélkül csak sodródnánk automata üzemmódban, és az élet sajnos akkor is ugyanúgy eltelik, ha nem tudatosan töltjük a napjainkat, és ha “semmit nem csinálunk”. Életünk végességének tudatosítása, bár félelmetes lehet, de nem hülyeség: az ebből fakadó hajtóerő arra ösztönzhet minket, hogy tudatosan - a lehető leghatékonyabban és legélvezetesebben, és azokkal, akik igazán fontosak és jót tesznek nekünk - használjuk (ki) a folyamatosan pergő perceinket, óráinkat, éveinket.

Van az a keleti anekdota a szóról, mely a szomorú napokon vigasztaló, nehéz helyzetekben bátorító, boldog időszakokban pedig óvatosságra intő. Ez az “ELMÚLIK”.

upstudio_bullet_journal_habit_tracker_grande.jpgFontos: a vágy nem egyenlő a céllal! A vágy csak álmodozás, a cél viszont tervezésre, apró lépésekre, tettekre sarkall. A konkrét, mérhető (és elérhető) célok kijelölése már önmagában is lelkesítő. A nagyobb, hosszútávú terveinket szükséges kis, “fogyasztható” részekre, egyszerű, naponta megtehető cselekvésekre bontani, hogy felmérhessük, elérhető-e az adott cél a rendelkezésünkre álló időn belül. Ez a módszer segít a jelenre fókuszálni is, miközben  fenntartható a hosszútávú cél iránti motiváció, lelkesedés.

Megélni a pillanatot, tudatosan jelen lenni, (nem pedig a múlton rágódni, a jövő miatt aggódni, vagy valami távoltartó, figyelem-elvonó tevékenységbe menekülni), a megtervezett apró lépéseket egymás után megtenni (adott esetben terveinket korrigálni) növeli a szervezettségünket, kontrollérzésünket, önbecsülésünket, csökkenti a stresszt és a szorongást, ezáltal a halogatást - és általánosságban elégedettebbek és boldogabbak lehetünk.

A kérdéssorról

bullet-journal-14.jpgElőször általános önismereti kérdésekre válaszolhatsz, majd néhány régmúlttal, családdal, gyerekkori élményekkel kapcsolatos, önismeretet mélyítő - a vizsgált területeken való elgondolkodásra tágabb összefüggéseiben is lehetőséget nyújtó - kérdést tehetsz fel magadnak. (A belső történések ugyanis nem január elsején kezdődnek, és nem is érnek véget december 31-én éjfélkor.) Aztán az elmúlt 1-2 év történéseit gondolhatod át részletesebben, végül pedig megfogalmazhatod, milyen változásokat szeretnél, és mit szeretnél és mit tudsz ezekért tenni.

A kérdésekre válaszolhatsz egyedül, vagy csinálhatod valakivel, valakikkel együtt is. A hozott tulajdonságokról, szokásokról szóló rész reményeim szerint talán arra is csábít majd, hogy (ha lehetőséged van rá), elbeszélgess ezekről a témákról a családdal (olyan mélységben, ahogy az mindenkinek jólesik), ezáltal jobban megismerve egymást (is). Nem biztos ugyanis, hogy a szülők, nagyszülők élete (és személyisége) csak annyi, amennyit mi róluk eddig tudtunk. ;)

A válaszokat érdemes papírra vetni (pl. a naplóba), nemcsak azért, hogy bármikor visszatérhess a témához, és visszanézhesd, kiegészíthesd azokat (a szó elszáll). Hanem mert a papírra vetett dolgok felszabadíthatnak, tehermentesíthetnek lelkileg. A verbalizálás révén jobban tisztázódhatnak a bennünk lévő érzelmek, gondolatok, és az írás-olvasás-gondolkodás a csak_gondolkodásnál sokkal több idegpályát aktivál, ezért a leírtak sokkal jobban is rögzülnek, sokkal több asszociációval tudnak összekapcsolódni.

Készítettem ugyan kinyomtatható dokumentumot, de nem készítettem online kitölthető “adatlapot”, mert a kérdésekre adott válaszok hosszúságát nem szeretném egy adott keretbe korlátozni, és mert sokkal személyesebb (és hatékonyabb) kézírással (akár firkákkal, rajzokkal, fotókkal illusztrálva, bullet journal-szerűen), színekkel tagolva papírra vetni az érzelmeinket, gondolatainkat.

Jó gondolkodást!

Első rész - Ki vagyok én most?

  1. Hogy érzem magam most (testileg, lelkileg, mentálisan)?
  2. Hogyan és mivel járultam ehhez hozzá az előző év során?
  3. Eddigi életem regényének mi lenne a címe, mottója? Mit íratnék a síromra feliratként?
  4. Mi dolgom van a világban? Mi az életem értelme? Miért, kiért élek?
  5. Mi motivál? Miben hiszek? Mi az ars poeticám, hitvallásom?
  6. Mennyire élem meg a pillanatot? Mennyire élek a jelenben? Mennyire szorongok a múlt vagy jövő miatt? Mennyit halogatok, mibe menekülök?
  7. Milyen fő, testi és lelki egészséggel, történésekkel kapcsolatos horgony-pontok vannak az életemben? Hogy éltem át ezeket? Miben változtattak meg ezek engem? (A negatív és pozitív érzelmekhez kapcsolódó, számomra fontos események listája.)
  8. Abból, ami rajtam múlott, mi az, amit megbántam, amit másképp csinálnék? Min változtatnék, ha tudnék? Mit tanultam ezekből?
  9. TOP 10 nap az életemben, amit bármikor megismételnék? Van ezek között olyan, ami az elmúlt 1-2 évben történt? Hogyan járultam hozzá én magam ezekhez az élményekhez?
  10. Milyen céljaim megvalósítása van folyamatban most?
  11. Milyen a kell-ek és akarom-ok aránya az életemben? Én irányítom az életemet tudatosan, vagy inkább csak sodródom és “történnek velem a dolgok”?
  12. Ismerem a jogaimat? Élek velük? Kiállok értük? És másokért kiállok-e?
  13. Hol vannak azok a helyek, ahol biztonságban érzem magam? Elegendő időt töltök itt? Hol érzem magam bizonytalannak, szorongónak, elhanyagoltnak, esetleg nemkívánatosnak?
  14. Hogy vagyok a változásokkal?
  15. Hogyan élem meg a veszteségeket, határhelyzeteket, kríziseket, életválságokat? Kitől tudok segítséget kérni? Ki figyel rám jól?
  16. Merem elmondani, kifejezni az érzelmeimet? Megfelelő - előrevivő (nem maladaptív) és társadalmilag elfogadott, másokat tiszteletben tartó - módon teszem azt? Merek szomorú, dühös lenni?
  17. Kik a legfontosabb személyek az életemben? Miért pont ők? Tudnak róla?
  18. Kiknek az életében szeretnék a legfontosabbak közt szerepelni?
  19. Milyen viszonyban vagyok magammal? Mit szeretek magamban, mit nem? Milyen viszonyban vagyok a testemmel? Mit szeretek a testemen? Mit nem szeretek? Mi az, amit el tudtam fogadni?
  20. Milyen egészségügyi problémáim vannak?
  21. Milyen erőforrásaim vannak? Miből tudok erőt meríteni nehéz helyzetekben?
  22. Miben vagyok jó?
  23. Mit szeretnek bennem a barátaim?
  24. Miért vagyok hálás? Mire vagyok büszke? Mi okoz örömöt? Mit élvezek? Mivel vagyok elégedett?
  25. Tudok együttérezni magammal?
  26. Mire van szükségem?
  27. Hogyan szoktam lazítani?
  28. Mit teszek a testi, lelki, szellemi egészségemért naponta, hetente, havonta, időszakosan?
  29. Mit teszek azért, hogy feltöltődjek és jó érzéseket szerezzek magamnak (naponta, hetente, időnként)?

Második rész - Amit magammal hozok, az hogyan hat arra, amilyen voltam és vagyok?

  1. Milyen emlékezetes családi rítusaink, szokásaink vagy eseményeink voltak (pl. az evéssel, alvással, ünnepekkel, születéssel-halállal kapcsolatban)? Milyen íratlan családi szabályaink voltak? Milyen elvárásoknak, normáknak kellett megfelelnem?
  2. Milyen férfi-női szerepet mutattak felém szüleim, nagyszüleim? Én mennyiben vagyok más? Miben vagyok hasonló?
  3. Mennyire volt jellemző rájuk a mértéktartás?
  4. Mennyire tudták/ merték átadni magukat szüleim, nagyszüleim az élet élvezetének, a kikapcsolódásnak, a szemlélődésnek, a flownak, a szenvedélynek, a mostnak, a szépségnek? Rám mi a jellemző?
  5. Mennyire dolgoztak keményen?
  6. Mennyire voltak önfeláldozók?
  7. Mit tudtak örömmel csinálni? Mi tette őket boldoggá?
  8. Milyen viszonyban voltak környezetükkel? A rendhez a tisztasághoz hogyan viszonyultak? Mennyire volt fontos számukra ez?
  9. Milyen viszonyban voltak más emberekkel? Egymással? Velem?
  10. Hogyan gondolkodtak, rugalmasan vagy inkább mereven? Fontos volt számukra a szellemi kihívások keresése? A kreatív alkotótevékenység? A másokat segítő attitűd? Hogy vittem ezeket tovább én?
  11. Kinek milyen szerepe volt/van a családban? Ki az áldozat? A megmentő? A bohóc? A feketebárány? Kinél volt a TV-távirányító?
  12. A szüleim óvták-e saját egészségüket? Mit tettek a testi, lelki egészségükért? Mit tettek a boldogságukért?
  13. Hogyan viszonyultak szüleim, nagyszüleim a saját testükhöz? És az enyémhez? A testiséghez? Egymás testi határaihoz? A testi integritáshoz, önrendelkezéshez? Az erőszakhoz? Betegségekhez? Halálhoz? Testi örömökhöz? Saját és mások szexualitásához? Testük változásaihoz?
  14. Mekkora szerepet játszott életükben a sport? Az evés? Egyéb testi örömök?
  15. Milyen testi-lelki betegségek fordultak elő a családban? Voltak-e függők?
  16. Hogyan kezelték a stresszt, szorongást, veszteséget, kríziseket?
  17. Milyen szerepe volt az érintésnek a családunkban? Milyen kellemes/ kellemetlen / emlékezetes/ nemkívánatos / melegséges érintések fordultak elő?
  18. Gyerekként láttam-e valakit, aki vigyázott magára és gondoskodott magáról testileg, lelkileg, érzelmileg? Aki pusztán a saját jóllétéért, jóérzéséért tett valamit? Ha igen, hogyan tette ezt? Más ismerősök, családtagok hogyan reagáltak erre? Támogatóan vagy elítélően? Én mit éreztem?
  19. Volt-e bármilyen testi fenyítés, büntetés vagy erőszak? Volt-e megszégyenítés, megalázás, átverés?
  20. Mennyire volt jelen a családban az érzelmi melegség? Az érzelmek szabad kifejezése? Az elfogadás, a tolerancia? Az odafigyelés?
  21. Hogyan fejezték ki érzelmeiket családtagjaim? És én? Hogyan kommunikáltunk egymással? Mennyire voltak őszinték a szüleim önmagukkal és másokkal?
  22. Mennyire volt lehetséges a harag, düh, szomorúság kifejezése? Hát az örömé, elégedettségé?
  23. Tudtak-e együttérezni másokkal és magukkal?
  24. Mertek-e szembemenni a szokásokkal, mások akaratával a saját boldogságuk érdekében? Mertek-e kiállni valami mellett/ ellen? Mertek-e nemet mondani?
  25. Mennyire követtem a családi mintákat a fentiekkel kapcsolatban? Mivel értek egyet, mivel nem? Mennyire voltak ezek tudatosak eddig bennem?
  26. Milyen velem kapcsolatos megjegyzésekre emlékszem szüleimtől, nagyszüleimtől, tanáraimtól, barátaimtól, és más szignifikáns személyektől? Mennyire határozták meg ezek a kijelentések a magamhoz való viszonyomat eddig?
  27. Kihez fordultam, ha féltem, szomorú voltam vagy fájdalom ért? Mennyire tudtam őszinte lenni családommal és a számomra fontos személyekkel?
  28. Ki állt ki mellettem gyerekkoromban? Ki támogatott? Mit tanultam meg ebből?
  29. Ki fogadott el feltétel nélkül? Ki szeretett úgy, ahogy nekem szükségem volt rá?
  30. Milyen hiedelmeket, intéseket, bölcsességeket “örököltem” szüleimtől, nagyszüleimtől? Híres mondatok, melyek ma is bennem vannak?
  31. Mit szeretnék megtudni a családtagjaimról?
  32. Mit szeretnék elmesélni a családtagjaimnak?

Harmadik rész - Az elmúlt 12 hónapban (hónapról hónapra)...

  1. Mik voltak a főbb történések, változások, fordulópontok, események (lelkileg, testileg, párkapcsolatomban, családomban, barátságaimban, munkámban, tanulásban, életkörülményeimben)?
  2. Voltak-e kitűzött céljaim? Elértem-e azokat? Milyen tanulságokat vonhattam le ezekből?
  3. Mit tettem a saját testi-lelki-szellemi egészségemért és jóllétemért?
  4. Milyen testi-lelki betegségeim, problémáim, aggályaim voltak?
  5. Milyen szűrővizsgálatokon jártam az utóbbi két évben? Mi az, amit halogatok? Mi ennek az oka, mitől félek?
  6. Mennyi időt szántam testedzésre? Tudatos étkezésre? Alvásra? Meditálásra, relaxálásra, stresszcsökkentésre? Önfejlesztésre, naplóírásra, önismeretre? Érzelmeimmel való szembenézésre? Feltöltődésre, kikapcsolódásra? Feltöltő ismerősökkel levésre? Elegendő volt mindez? Miből van többre szükségem?
  7. Milyen volt a szexuális életem?
  8. Milyen volt a kapcsolatom az egyes családtagjaimmal, rokonaimmal? Barátaimmal? Társammal? Kollégáimmal? Hogyan változtak a kapcsolataim az utóbbi egy évben?
  9. És a magammal való kapcsolatom hogyan változott az év folyamán?
  10. Mennyit dolgoztam? Mit dolgoztam: azt, amit szeretek csinálni?
  11. Eleget pihentem?
  12. Mit tanultam magamról és másokról? Milyen felismeréseim, tanulságaim voltak?
  13. Mivel hátráltattam és szabotáltam magam? Mit halogattam?
  14. Miben fejlődtem?
  15. Miben csalódtam?
  16. Mivel vagyok elégedett?
  17. Mit (és mit nem) tudtam megbocsátani? Elengedni?
  18. Milyen változásokat észleltem a testemben és a testemmel kapcsolatban az utóbbi 1-2 évben? Ezek hogyan érintettek engem?
  19. Hogyan fejezem ki a pozitív és negatív érzelmeimet? Mások számára elfogadhatóan, érthetően, egyenesen, asszertíven, erőszakmentesen?
  20. Mit tettem másokért?
  21. Mit tettem magamért?

Negyedik rész - Kivé és mivé szeretnék válni?

  1. Min szeretnék változtatni? Mikben szeretnék változni? Ezeknek a változtatásoknak mik a lépései?
  2. Mit szeretnék elérni testileg, lelkileg, szellemi téren, szociális téren (párkapcsolat, család, barátok), munkafronton, pénzügyileg, életkörülményeimben? (Területenként kifejteni)
  3. Milyen szokásaimtól szeretnék megszabadulni? Hogyan?
  4. Milyen szokásokat szeretnék bevezetni? Hogyan?
  5. Mely tulajdonságaimon, viselkedésemen, működésemen szeretnék változtatni?
  6. Mottóim az elkövetkezendő 12 hónapra?
  7. Tanácsaim magamnak a következő évre?
  8. Mire kell vigyáznom?
  9. Miért aggódom, szorongok? Mitől félek?
  10. Miben leszek tudatosabb?
  11. Mit szeretnék megtanulni?
  12. Mit szeretnék elfogadni?
  13. Mit szeretnék elengedni?
  14. Mit teszek a saját örömömért és boldogságomért (naponta, hetente, időszakonként, egyszeri alkalommal) mostantól?
  15. Mit teszek a testi és lelki egészségemért, az önismeretem mélyüléséért (naponta, hetente, időszakonként, egyszeri alkalommal) mostantól?
  16. Mit teszek az életkörülményeim javításáért (naponta, hetente, időnként, egyszeri alkalommal) mostantól?
  17. Mit teszek másokért mostantól?
  18. Milyen előre látható változásokra, kihívásokra kell felkészülöm?
  19. Mit teszek azért, hogy jobban kezeljem a feszültséget, stresszt, szorongást?
  20. Kivel szeretném mélyíteni a kapcsolatomat? Kihez szeretnék közelebb kerülni, kit szeretnék (jobban) megismerni? Kivel szeretném újrakezdeni/ új alapokra helyezni kapcsolatunkat?
  21. Kivel szemben fogok szigorúbb határokat szabni?
  22. Kinek fogom jobban kimutatni a pozitív érzelmeimet?
  23. Mihez/ miben fogok segítséget kérni másoktól? Kitől?
  24. Milyen leszek egy év múlva? Az egy évvel idősebb önmagam mennyivel lesz más, mint a mostani? Milyen érzés lesz? Mit teszek ezért (naponta, hetente, havonta)?
  25. Milyen időközönként és hogyan ellenőrzöm az előrehaladásomat a fenti kérdésekben?

A bejegyzés trackback címe:

https://atestbeszel.blog.hu/api/trackback/id/tr4013697704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.