A sport mint önismeret: mire taníthat a rendszeres futás
2018. december 26. írta: atestbeszel

A sport mint önismeret: mire taníthat a rendszeres futás

A rendszeres futás nemcsak a testi-lelki egészségünkre van ezerféle jó hatással, de rengeteg olyat tanulhatunk általa magunkról, melyeket az élet más területein is hasznosíthatunk.

Engem ezekre tanít:

1.) Énhatékonyság, ágencia: aktívan tehetek azért, hogy jobban érezzem magam. Minden futás után sokkal jobban érzem magam, mint előtte. Minden téren. És ezt én okoztam magamnak.c25677d8a0b75e61463816e38ef80a08.jpg

2.) Az eredményért nem elég álmodozni, nap mint nap tenni kell. A mindennapos szokásaink (és a mindennapos kihívások teljesítései) észrevétlenül alakítanak minket olyanná, amilyenek vagyunk. Az idő észrevétlenül telik el felettünk, a változás pedig egy megállíthatatlan folyamat. Az iránya és sebessége viszont nem mindegy. Sportolással ebbe beleszólhatunk.

3.) Ha elég sokáig rakosgatjuk egymás elé a lábainkat, elég messzire elérhetünk. Minél tovább, annál messzebbre. :) Olyan messzire, ami most még esetleg elképzelhetetlen, de 1-2 év múlva már egy - fokozatosan elért - természetes állapot. A december végére lefutott 2018 kilométer januárban még elképzelhetetlenül soknak tűnik - mindaddig, míg át nem gondoljuk, hogy ez a mindennapos, viszonylagosan apró erőfeszítéseknek, az alkalmankénti 5-10 kilométereknek köszönhető. Annak, hogy minden edzésnapon kitápászkodom az ágyból, vagy munka után fáradtan is elindulok és végigcsinálom. Nem várok arra, hogy tökéletesen felkészültnek érezzem magam az aznapi futásra, hogy az időjárás tökéletes legyen, és megjöjjön a kedvem, hanem csak teszem, amit tennem kell. Akkor és ott.

4.) Ez tehát arról szól, hogy ha a nagy célokat apró, átlátható és uralható részcélokra bontjuk, akkor szinte észrevétlenül, lépésről lépésre hozzuk közelebb a hosszútávú, ma még irreális célunkat.

5.) Akkor leszek sikeres, ha a pillanatnyi diszkomfortot, kényelmetlenséget, lustaságot, kifogásokat figyelmen kívül hagyom, és teszem, amit tennem kell a hosszútávú cél érdekében. Sokszor naaaagyon nehééééz elindulni (mert fáradtnak érzem magam vagy nincs kedvem kimenni a lakásból), de 2 perc múlva, amikor már szuperül érzem magam, gondolatban hátba veregethetem magam, hogy minden visszatartó erő ellenére elindultam és ezzel "győztem". A futás végén pedig pláne. Olyan még nem volt, hogy egy futás után ne lett volna sokkal jobb, mint előtte. Szóval érdemes meggyőzni magamat, bármilyen nehéz is néha. Csak el KELL indulni. Utána már jó lesz. Az elindulás már maga is siker. A futás mindig megjutalmaz.

6.) A sikerért meg kell dolgozni, az eredményért erőfeszítéseket kell tenni, mert az nem jön magától. A szenvedést nem lehet megspórolni. A tehetségesek és profik ugyanúgy küzdenek és szenvednek az ő eredményükért, mint bárki más a sajátjáért. A fejlődéshez “ki kell lépni a komfortzónából”. A fegyelmezettség, a kitartás, az állhatatosság, a türelem, a kemény munka nem szégyen, hanem erőt és tartást, önbecsülést adó "dicsőség". Egy hosszútávú cél elérése elköteleződést, idő- energia- pénz-befektetést is igényelhet.

7.) Magabiztosság, énerő: minden egyes erőfeszítéssel és teljesítéssel “legyőzöm magam”, ezért egy pluszpontot kap az önértékelésem.

8.) Uralom a testem, “minden fejben dől el”. Mentális összpontosítással akkor is tovább tudok menni, ha izmaim már feladnák, mert fájnak, fáradtak. Agyunk, mentális kapacitásunk elképesztő tartalék-erőforrásokat rejteget. Átélhetjük, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint gondolnánk.

9.) Türelem. Mindennek megvan a maga ideje: a fejlődést nem lehet siettetni. Csak a naponta elvégzett munka hoz fejlődést. A ma kihagyott edzést nem lehet a holnapival együtt bepótolni, mert a kettő együtt túlterheltséget okozna (ha egyáltalán teljesíteni tudnám). Csak step by step lehet haladni.

10.) Hogy a saját fejemben futó belső monológom mennyire meghatározza a testi-lelki-szellemi teljesítményemet, állapotomat, hozzáállásomat, mindent. Ezért oda kell figyelni, mit és hogyan mondogatok magamnak. (Na jó, ezt nemcsak a futás, de a pszichológia és az autogén tréning is tanította…:))a0ca86ec-a308-4af5-90f7-42230c142b14-original.png

11.) Szóval “ki kell lépni a komfortzónából”, akkor lesz fejlődés. A mindig azonos táv, kényelmes tempóban egy idő után nem fejleszt. El kell találni azt a mennyiségű többlet-stresszt, ami már (lehetőleg optimálisan) fejleszt, de még nem okoz túlterheltséget. Ez nem egyszerű, változatos edzéstervet és folyamatos önreflexiót igényel.

12.) Testünk elképesztően plasztikus: gyorsan képes épülni - és leépülni is. Semmi sem állandó. Csak a változás. A 30. életévet túllépve egyre inkább érezzük: fiatalabbak sosem leszünk. Az öregedés folyamatos, akkor is, ha nem érezzük - ezt viszont lassíthatjuk a sportolással.

13.) A fejlődés pihenéskor, alváskor történik. Akkor regenerálódunk, épülünk. A sportoláskor sérült izomrostok pihenéskor regenerálódnak - ez a regenerálódási folyamat okozza a fejlődést. Megfelelő mennyiségű és minőségű regenerációs idő nélkül biztos, hogy nincs fejlődés.

14.) Büntetlenül nem lehet kizsigerelni magunkat. Ha nem adjuk meg magunknak, amire testünknek-lelkünknek-mentálisan szükségünk van, teljesítménycsökkenés, elfáradás, kiégés, “fal”, sérülés, betegség, baleset lesz a vége.

15.) A testi erőfeszítés, a fizikai terhelés a legremekebb stresszoldó. Ezt megsokszorozom, ha utána még relaxálok, meditálok is. (Ezt itt megtanulhatod.) A relaxáció remekül segíti a futás utáni gyors regenerálódást is.

16.) Hogy a táplálkozás (evés-ivás minősége, mennyisége, összetétele, ideje) mennyire meghatározza testi-lelki-szellemi kapacitásunkat, erőnlétünket.

17.) Hogy testmozgással befolyásolhatjuk nemcsak alakunkat, egészségünket (inzulinérzékenység, vérképben jelentkező hatások, stb.), de lelkiállapotunkat (örömhormonok), szellemi teljesítőképességünket (felfrissülés) is.

18.) Tudatos jelenlét. Amióta futok (középiskola óta), futás közben mindig az itt és mostra koncentrálok, azaz - mint később megtudtam - meditálok: a testérzeteimet (légzésritmus, mi hol fáj, szúr, bizsereg, lüktet, megremeg, szokatlan érzés, stb.) illetve az útakadályokat figyelem (faág, bucka, kavicsok, csatornafedél, stb.)

19.) Nem azzal “kényeztetem” (self-care) magam, ha a kanapén ücsörögve sütizek nap-mint-nap, hanem ha azt adom magamnak, amire valóban, hosszútávon szükségem van. És ennek szerves része a megfelelően megerőltető testmozgás.

20.) Hogy felesleges összehasonlítgatnom magam másokkal, mert mindenki más háttérrel, egészségügyi mutatókkal, tudással, szellemi szinttel, önismerettel, erőnléttel, sporttörténettel, pillanatnyi állapottal, teherbíró-képességgel - és ezekből következően: lehetőségekkel rendelkezik. Csak magamra érdemes koncentrálnom, csak magamat tudom legyőzni, fejleszteni.

21.) Váratlan dolgok történhetnek - és történnek is. Nem vagyok gép, nem tudom minden működésemet előre kiszámítani. Csalódások, sérülések érhetnek a legjobb felkészülés ellenére is. Nem tudok mindent kontrollálni. De azért próbálkozom vele. :) A maximális alaposság sokat számít abban, hogy az elkerülhető veszélyeket kiküszöböljük. (És egészen apróságokon is múlhat a siker, pl. hogy versenyen nem futunk kipróbálatlan felszerelésben.) És valamennyire fel tudok készülni, legalább lélekben. (Pl. hogy egy hosszú versenyen biztosan lesznek mélypontok, amik után biztosan fellendülés következik, csak túl kell élni azt a tíz percet.) Az önismeret, a szakirodalomból és futótársaktól megszerzett tudás, és a futótapasztalat sokat számít. És, igen, ennek ellenére is sok minden van, amire nem tudok felkészülni, amit nem látok, nem sejtek, nem tudok elképzelni előre, bármilyen alaposan is felkészülök.

22.) Hogy nem kell, és nem is lehet mindig maximalistának lenni, mert közbejönnek dolgok. Ilyenkor be kell érni valami áthidaló megoldással. Mert az egy-kétórás helyett a 20 perc laza edzés is sokkal több, mint ha csak a kanapén ücsörögnék. Valamennyivel biztos közelebb visz a célomhoz. Akkor is, ha ez aktuálisan tényleg csak annyi, hogy nem visszafele fejlődök. Legközelebb majd jobban csinálom.

23.) Nem lehetek mindig csúcsformában. A teljesítmény - azon túl, hogy hosszútávon növekszik - rövidtávon nem feltétlenül lineáris, hanem hullámzik. És rengeteg mindentől függ, a kipihentségtől, az előző edzéstől, az előző heti táplálkozáson, a mentális edzettségen, a lelki jelenléten át a felszerelésig. Ugyanaz a táv/sebesség, ami egyik nap meg sem kottyan, máskor nagy erőfeszítések árán teljesíthető csak.

24.) HWPO: hard work pays off. Amit beleteszel az edzésbe, azt visszakapod azáltal, hogy fejlődsz, tapasztalsz, élményeket szerzel. A futás egyszerű, hosszútávon lineáris és (ha szorgalmas, okos és kitartó vagy) biztos sikerrel kecsegtet. Olyanról még nem hallottam, hogy valaki tisztességesen végigcsinált egy 12 hetes edzéstervet, és ennek ne lettek volna érezhető, mérhető és szemmel látható hatásai.

25.) Hogy a “soha ne add fel” egy nagy bullshit. Igenis van, amikor abba kell hagyni, vissza kell fordulni, újra kell kezdeni, ott kell hagyni, mert hosszútávon már nem érné meg továbbmenni azon az úton, amelyen elindultam. Mert idő-, energiapazarlás vagy kényszer lenne. Pl. ha időközben megváltoztak a céljaink. Vagy ha valami nem jó a korábbi módon már, akár az edzőmmel. Vagy ha megbetegedtem, lesérültem. Vagy ha eltévedtem és rájövök, hogy visszafelé kell menni. :)  Itt is fontos az önismeret és a tapasztalat, azért, hogy el tudjuk választani a valós okokat (pl. tényleg másra vágyom, más(képp) jobb lenne) az ideiglenesektől, pl. a kimerültség hatására a fejünkben duruzsoló kisördögtől. És az önegyüttérzés.videoblocks-success-achievement-and-accomplishment-concept-with-hiking-people-cheering-jumping-running-and-celebrating-of-joy-on-trekking-hike-outside-hikers-having-fun-at-sunset_sfjisfo1_thumbnail-full06.png

26.) A siker teljesen szubjektív. Az eléréséhez szükséges módszerek, a megtett út is. Az elindulás már önmagában is siker. A végigcsinálás is. Az okos feladás/abbahagyás/újrakezdés is lehet siker. A tanulságok levonása is.

27.) Minél többet fektetek egy cél elérésébe, annál nagyobb az elégedettségem a végén. Egyetlen ingyenpóló sem ér annyit, mint amiért lefutottam egy megerőltető versenyt.

28.) Nemcsak a cél elérése lehet élvezetes, de az oda vezető út is fontos, hogy az legyen. A futás erre kiváló példa. Sőt. Ha az eredeti célomat nem érem el, vagy megváltozott közben, az utat akkor is élvezem.

29.) Néha érdemes visszanézni, és áttekinteni, miket valósítottam meg, miken mentem keresztül, honnan indultam, hová jutottam. Ez erőt, elégedettséget és önbecsülést ad. És új lendületet.

Téged mire tanít a rendszeres sport?

A bejegyzés trackback címe:

https://atestbeszel.blog.hu/api/trackback/id/tr4214466674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.