Egész gyerekkorunkat végigkísérte a „mi leszel, ha nagy leszel” kérdés, amire válaszolva akkor még úgy éreztük, bármi elérhető. Aztán - önismeretünk, élettapasztalatunk, és a munka világáról való tudásunk fejlődésével - egyre árnyaltabb válaszok születtek.
A munkánk életünk és identitásunk egyik legfontosabb része: az, hogy milyen munkát végzünk, alapjaiban határozza meg életminőségünket és mások is foglalkozásunk alapján ítélnek meg minket. Felnőtt életünk, időnk jelentős részét munkával töltjük, és nem csak azért, mert a fizetésünk biztosítja saját magunk – és később majd családunk - megélhetését. Jó esetben szeretjük is, amit csinálunk, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy örömmel vagy kényszerből dolgozunk le napi 8-10 órát munkahelyünkön. Érdemes ezért, amennyire csak tudjuk, tudatosan megtervezni életpályánkat.
A pályaválasztás általában az első, életünket hosszútávon és mélyrehatóan – ám szerencsére korántsem véglegesen - meghatározó döntésünk. Ez a tizenéves korunk végén kiválasztott irány egy folyamat pillanatnyi eredménye, ami jó esetben az érdeklődésüknek és képességüknek jelenleg legjobban megfelelő helyzetet tükrözi (rosszabb esetben mások, pl. szüleink és egyéb tekintélyszemélyek túlzott befolyását is) - és ami életpályánk alakulása során később változhat és leggyakrabban változik is. Mindenkori döntésünknek mégis komoly tétje van, ami aggodalommal és szorongással tölthet el.
„Válassz olyan foglalkozást, amit szeretsz, és soha többé nem kell dolgoznod” – mondja Konfuciusz.
Ideális esetben pályaválasztáskor két fő motiváció dominál: az önmegvalósítás és a megélhetés vágya. Az a legszerencsésebb, ha e kettő egyensúlyba kerül, és valaki meg tud élni abból, ami az önmegvalósítást is jelenti számára. Sajnos ez nem annyira gyakori, mint amennyire akkor lehetne, ha mindenki rendelkezne a döntéshez szükséges önismerettel.
Az önmegvalósítás során az egyén kiteljesíti önmagát, kibontakoztatja valódi énjét, miközben jól érzi magát. Ennek eredménye a lelkesedés, a kreativitás és az elköteleződés lesz.
Ha pedig megtaláljuk azt a tevékenységet, amit lelkesen, kreatívan és elkötelezetten tudunk végezni, nagy valószínűséggel kiemelkedő teljesítményt fogunk nyújtani, elégedettek és boldogok leszünk. A jó teljesítményt a munkaerőpiac is értékeli, így egyre sikeresebbek leszünk, ami majd visszahat motivációnkra, lelkesedésünkre.
Ahhoz viszont, hogy meg tudjuk valósítani önmagunkat, önismeretre – és az önismereten alapuló tudatos pályaválasztásra - van szükség.
De mi is az önismeret?
Az ember nem egy statikus, állandó építmény, hanem folyamatosan alakul, változik, a külső hatásoknak és a belső fejlődésnek, motivációknak, lehetőségeknek megfelelően. Azok az élmények és tapasztalatok, amiket a múló idő és szaporodó éveink során szerzünk, az alapvető értékrendünket kisebb, de az aktuális preferenciáinkat már jóval nagyobb eséllyel megváltoztathatják.
Az önismeret ennek megfelelően egy folyamatosan fejlődő, korábbi élményekre és tudásokra rakódó, nagyon összetett dolog, egy pillanatnyi állapot, ami mindig formálódik. Senki sem születik önismerettel, életünk során szerezzük meg azt. Először csak a környezetünktől kapott útravaló (tükrözések-visszajelzések-értékelések) függvényében, később saját tudatos önmegfigyelésünk - és annak mások visszajelzésével való összehasonlítása révén is – folyamatosan alakulhat, változhat, mélyülhet. A felnőttkor küszöbére egyeseknek szinte észrevétlenül és természetesen lesz egy olyan, magabiztosságot és önbecsülést adó reális tudása önmagáról, aminek megszerzéséhez másoknak viszont még rengeteget kell dolgozni.
Szerencsés esetben elegendő önismerettel rendelkezünk ahhoz, hogy pályaválasztáskor vagy pályamódosításkor a lehető legjobb döntést hozzuk. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a képességek, vágyak, célok, lehetőségek, a magunkkal kapcsolatos elvárások és elvek, illetve az ezekről való tudás összhangba kerül és egy irányba mutat.
A megfelelő önismeret egy viszonylag reális pillanatkép a múltunkról, jelenünkről és a lehetséges jövőnkről. Arról, ki vagyok, mit akarok, mit érzek, mit gondolok, mit szeretek, mit nem. Tudni, mihez van jó képességem, mihez nincs; mire vagyok alkalmas? Hogyan jutottam el oda, ahol most tartok? Mi az, ami inspirál, amitől jól érzem magam, aminek értelmét látom, amiben hiszek, amiben örömömet lelem, ami feltölt, amibe bele tudok feledkezni, amit szívesen csinálok, amiben sikerélményem van? Miért pont ezek? Hol vannak a határaim: mi az, amit meg tudok tenni és meg is tehetek - és mi az, amit nem? Hol a határa annak, amit még megengedek másoknak? Az is ide tartozik, hogy milyennek látnak mások és ez mennyire van összhangban a saját magamról alkotott képpel.
Nagyon sokan vagyunk, akik nehezebben találjuk meg a célt és értelmet az életben, nehezebben találjuk ki, mit szeretnénk, mire lenne szükségünk, és merre tovább. Időszakosan mindenkivel előfordul ez. Ilyenkor arra van szükség, hogy jobban magunkba nézzünk, fokozottabban, célzottabban figyeljünk magunkra, tegyünk fel kérdéseket, merészkedjünk új területekre, kísérletezgessünk, szerezzünk új információkat, élményeket. Az önismereti munka, ahogy a nevében benne is van, feltételezi az egyén aktív, tudatos önmagával foglalkozását, melynek során elengedhetetlen az őszinteség.
Ez történhet önmegfigyeléssel, esetleg barátok, családtagok véleményének megkérdezésével, de igénybe vehetünk valamilyen objektív, külső segítőt, szakembert, aki egyénileg vagy csoportban foglalkozik velünk, és segít a kérdéseink megválaszolásában, az életünk önazonosabbá tételében. A számtalan lehetőség közül csak ki kell választani azt, ami az adott helyzetben a leghatékonyabbnak és legcélravezetőbbnek tűnik számunkra.
A megfelelő önismeret nem csak a döntéshelyzetekben segít, de a minket ért nehézségek, kudarcélmények, stresszek feldolgozását is megkönnyíti. Olyan pályák esetében pedig egyenesen elengedhetetlen, ahol a saját személyiségünk a „munkaeszközünk”: ilyenek a segítő foglalkozások (pl. pszichológus, tanár, tréner, coach, stb.), hiszen megfelelő önismeret nélkül másoknak sem tudunk hatékonyan segíteni.
A cikk (egy korábbi változata) a Felvi Magazin 2014. januári számának 14-15. oldalán jelent meg. ITT
