A 20 éves Kayla Montgomery akkor kezdett el futni, amikor 14 évesen megtudta, hogy sclerosis multiplexe van. Azóta Amerika leggyorsabb hosszútávfutói közé edzette magát, pedig a versenyeken csípőtől lefelé teljesen érzéketlen és zsibbadt a teste. A cikk végén lévő, róla szóló film egy megrendítő és inspiráló történet akaraterőről, élni akarásról, küzdelemről, bizalomról, támogatásról, reményről - és a betegségről.

Korábban focizott és az egyik leglassabb játékos volt. 2009-es focibalesete után észlelt először bizsergést és érzéskiesést a lábaiban, ekkor - 14 évesen - tudta meg, hogy sclerosis multiplexe (SM/MS) van. Nyolc hónap teljes érzéketlenség után 2010 áprilisában kezdte újra érezni lábait, de ekkor már nem tudta a folyamatos megállásokkal és elindulásokkal járó focizást folytatni (mert amikor futás után megáll és már nincs mozgásban, összeroskadnak a lábai).

Focizás helyett elkezdett futni Patrick Cromwell edző segítségével, hetente hatszor, összesen heti 40 mérföldet (kb. 65 km). Azóta folyamatosan növeli a saját sebességét és dönti meg rekordjait. 2013-ban 17:22 alatt futott 5 kilométert.

Versenyeken kb. másfél kilométer megtétele után (vagy nagyon intenzív edzéseken, amikor testhőmérséklete megemelkedik) elzsibbadnak a lábai és deréktól lefele teljesen érzéketlen végtagokkal, automata üzemmódban fut tovább. Kifejlesztette magának azt a technikát, hogy a karmozgására fókuszálva koordinálja testmozgása ritmusát. Semmit nem érez ilyenkor a lábában, olyan, mintha "nem lenne semmi alatta és lebegne".

A célvonalban minden versenyen várja őt az edző, hogy elkaphassa és megvédje az összeesés okozta sérülésektől. Kayla ekkor újra és újra kénytelen szembesülni betegsége komolyságával.

Azt mondja, annyit és olyan gyorsan fut, amennyit és ahogy csak bír, mert minden nap ajándék számára, hiszen nem tudhatja, hogy meddig lesz még képes mozogni. "Minden nap az utolsó lehet, hogy mozogni tudok."

Molekuláris biológiát tanul az egyetemen és a futás számára nem csak a versenyről és teljesítményről szól. Azért fut, mert a futás boldoggá teszi, félelem- és feszültségoldó számára: futás közben teljesnek érzi magát.

Futóteljesítmény a betegség tükrében

A sclerosis multiplex egy autoimmun neurodegeneratív betegség, mely főleg az agy-gerincvelő idegi összeköttetést érinti. A belső és külső kapcsolatokról szól: az idegsejtek és az idegi kapcsolatok egyre növekvő mértékű sérülései miatt „szétválik” az elme és a test működése, a test egyre kevésbé engedelmeskedik az akaratnak. Az idegek és az izmok közötti összeköttetés „megkeményedik” - és az embert egyre  jobban gátolja a szabad mozgásban, fizikailag egyre inkább elszigeteli másoktól az SM. A betegség előrehaladásával vagy a tünetek jelentkezésével egyre jobban behatárolódnak az egyén lehetőségei, egyre kevesebb teret hagyva a szabadságnak. Még több információ a sclerosis multiplexről: magyarul ITT és angolul ITT

A filmben is elhangzik, hogy nem tudja akaratlagosan irányítani a lábait Kayla, amikor érzéketlenné válnak, ideiglenesen lebénulnak. Ettől paradox és elképesztő az egész: elvileg bénult lábbal, akaratlagosan vezérelni képtelenül, csak implicit tudásra hagyatkozva fut - és nem is akárhogy. Ha elindult és mozgásban van, nincs gond: csak megállni ne kéne. Szerencsére 5-10 percnyi jegelés után visszaáll az összes korábbi érzés és funkció a testében.

Mindenkinek jót tesz a (rendszeres, mérsékelt intenzitású) testmozgás, az SM-es betegeknek pedig - különösen a depresszió kockázatát és a fáradtságot csökkentő illetve a kognitív teljesítményt növelő hatása miatt -  létfontosságú. De sokan pont ezen tünetek miatt (fáradtság, levertség) hiába tudják, hogy jót tenne, annyira rosszul érzik magukat, hogy nem bírnak erőt venni magukon, hogy sportoljanak valamit, sokszor 16 óra alvás után sem. Ennek fényében még nagyobb teljesítménynek számít szerintem, amit Kayla eddig elért.

A Kayláról szóló megható film élményét lehetetlen szavakkal átadni, úgyhogy feltétlenül érdemes végignézni.

 Nemrég a TED-en is előadást tartott Kayla Montgomery: