Régóta tiszta kokainfüggők állítólag még húsz évvel az utolsó szerhasználat után is szinte elviselhetetlen sóvárgást éreznek, ha droghasználókról szóló képeket mutatnak nekik. A legnagyobb, leggazdagabb, leghíresebb sztárok élete megy tönkre és halnak meg (közvetlenül vagy közvetetten) valamilyen drog (gyógyszer, alkohol, kábítószer) használata, túladagolása következtében: a 27-esek klubjának egyes tagjain túl - Amy Winehouse, Janis Joplin, Curt Cobain, Jim Morrison - gondoljunk csak Prince, Michael Jackson, Elvis Presley, Whitney Houston, Heath Ledger, Philip Seymour Hoffman, de akár Carrie Fisher vagy George Michael életére és halálára. Cikkünk - Horváth Gergely érzékenyen megkomponált, megrázó dokumentumfilmje, a Dizájneren segítségével - arra keresi a választ, hogy hogyan alakul a drogozás egy nagyon gyorsan lefele tartó spirállá és ördögi körré, amiből embertelenül nehéz kitörni. Miért kezd valaki drogozni? Hogyan alakul ki a függőség? Milyen gyógyulási lehetőségek vannak?
Dizájneren: a drogfüggőség arcai
Hogyan élnek a drogfüggők? Hogyan hatnak az ismeretlen összetételű és eredetű, olcsó, de annál brutálisabb hatású dizájnerdrogok a testre-lélekre? Van-e kiút a kamaszkorban elkezdett, a drogmentes előéletnél már hosszabb ideje tartó függőségből? Ezekről, a sóvárgás kényszerítő, mindent elsöprő erejéről, és a függő életmód kilátástalanságáról szól a Dizájneren.
A Dizájneren című film főszereplője egy kedves, intelligens, 16 éves korától (tizenvalahányéve) függő fiú, akivel másfél óráig együtt rójuk az utcákat, találkozunk az ismerőseivel, hallgatjuk a beszélgetéseiket. Nyughatatlanul és keserűen bolyongunk velük mindenfelé, és közben rengetegszer - szó szerint premier plánban - végignézzük, ahogy az ideiglenesen, a közös cél mentén egymáshoz csapódó szereplők újra és újra megszúrják magukat és egymást, és azt is, ahogy beüt a cucc. Ilyesmit eddig (a szörnyű Pesty-filmen kívül) csak játékfilmekben, azaz “eljátszva” láttam (Trainspotting, Requiem egy álomért, Félelem és reszketés Las Vegasban, stb.), amit azért bármennyire is nehéz volt nézni helyenként, mégis csak nagyobb lelki távolságtartással tudtam kezelni, mint egy napjainkban felvett, kortársainkról szóló, fájdalmas, szívszorító, valós, és még mindig játszódó történetet.
Főleg, hogy ez a film nem szépítget (és nem is dramatizál), hanem egyszerű és naturalista: valóban beleszúrják a tűt a testbe, igazi vér folyik, szörnyű, igazi, sebek és sebhelyek látszanak. Mindez abszolút nem öncélú, hanem a diszkrét, láthatatlan kamera szimpla dokumentáló tevékenysége. Átérezhető, emberi, fájdalmas sorosokba kaphatunk bepillantást. A filmkészítők legfőbb erénye számomra érzékenységük és együttérzésük.
"Ez egy olyan rejtett szubkultúra, amibe kevesen látnak bele, és talán tanulsággal is szolgálhat azoknak az embereknek, akik küzdenek valami kevésbé pusztító függéssel Mások meg, azáltal hogy megismerik, talán jobban megértik és elfogadják ezt a mai Magyarországon démonizált és megbélyegzett csoportot." - mondta a film rendezője.
A szimpatikus főszereplővel képesek vagyunk kínzó mértékben együttérezni, és izgulunk érte, drukkolunk neki. A beszélgetésekből és történéseken keresztül jól átjön a drogbetegségek érzelmek elől_való_menekülés-tompítás-jutalom természete. A főszereplő Geri, saját elmondása szerint, “nem bízik magában, fél, hogy megrohanják, elöntik a feltörő érzelmek”.
Azért kezdett kábítószereket használni, mert amikor 12 éves korában először megkínálták, szeretett volna tapasztalt nagyfiúnak tűnni a többiek szemében - és beilleszkedni egy közegbe, ahol (úgy érezte) “szerették”. Szinte azonnal függő lett, és ezután nem tudott semmilyen végzettséget szerezni és nem is dolgozott sehol. Ennek már - a film készítésekor - több mint 16 éve.
Amikor már azt gondolnánk, hogy nem fokozható a film megrendítő hatása, akkor (számomra váratlanul és szokatlanul) a főszereplő édesanyja is megjelenik a filmben, és elmondja, hogy miben látja a saját felelősségét a fia betegségével és életének félresiklásával kapcsolatban: az anya rengeteget dolgozott, miközben elhanyagolta, nem foglalkozott vele, nem figyelt a fiára gyerekkorában.
RendSZERproblémák
A film még a tűcsere program 2014. szeptemberi megszüntetése előtt játszódik. A 2016. decemberi bemutató utáni beszélgetésen az addiktológus szakértők elmondták, hogy akkor sem volt túl sok lehetősége egy drogosnak bekerülni a leszokását-gyógyulását segítő rendszerbe, de azóta még kevesebb helyre fordulhat, aki szeretne kitörni a lefelé tartó spirálból és leszokni - vagy simán csak steril tűt használni, hogy ne kapjon el nehezen vagy soha meg nem gyógyuló fertőzéseket és betegségeket. A tudatmódosítóként használt, teljesen ismeretlen eredetű és összetételű, kíméletlen egészségpusztítást végző vegyi kotyvalékok pedig egyre olcsóbbak és elérhetőbbek: a legegyszerűbben a netről lehet megrendelni azokat. A szabályozórendszer pedig, még ha szándékban állna, akkor sem tudna olyan gyorsan reagálni, mint amilyen gyorsan és tömegével jelennek meg újabb és újabb, teljesen ismeretlen szerek. Ahogy Funk Sándor fogalmazott egy interjúban: “amit reggel gondolunk róluk, az délután már nem érvényes”.
A miért és a hogyan
“A magyar társadalom háromnegyede üti magát valamivel, legyen az alkohol, gyógyszer, legális vagy illegális drog. Mélységesen érthető ez, hisz mindenki boldog akar lenni, el kell felejteni a stresszt, lelazulni, megszüntetni a szorongást, elengedni a gátlásokat. Valamit betolni, bekapni, meginni, elszívni pedig a legegyszerűbb út.” - írja Kubiszyn Viktor.
A függés, az addikció egy nagyon összetett bio-pszicho-szociális zavar. A lehetséges okok egymást kiegészítve és erősítve segítenek hozzá a betegség kialakulásához. A társas (szülői) hatásokon (pl. traumatikus élmények, elhanyagolás) kívül szerepet játszhat a (serdülőkorban egyébként természetes) ingerkeresés és impulzivitás, a stressz-megküzdési rendszer kialakulatlansága, az érzelmi intelligencia fejletlensége, illetve a jutalmazórendszer zavara (alacsony dopaminszint) is.
Szenvedélybetegségnek azért nevezzük a drogfüggést, mert a személy kényszeresen kiszolgáltatott a szenvedélyének, nem képes azt kontrollálni, függ tőle. Akkor sem képes kontrollálni - sőt, minél tovább drogozik, annál inkább elveszti a kontrollt - amikor ez egyre negatívabb és egyre több területet egyre nyilvánvalóbban érintő testi, lelki, szociális, egyéb következményekkel jár.
“A pszichoanalízisben a tünet nem "betegség" vagy "zavar", hanem a múlt elnémított igazsága, mely ki akar fejeződni és amely arra vár, hogy valaki végre meghallja.” (Agnes Aflalo)
Más maladaptív viselkedésekhez hasonlóan (pl. kényszeresség, halogatás) a függőség maga olyan tünet, mely mögött mélyebb okok rejlenek. A használt szer pedig eszköz, melynek feladata van. Különböző hiányo(sság)kat képes látszólag kompenzálni és kellemetlen tüneteket hivatott csökkenteni. Olyan érzések (ürességérzés, unalom, harag,szorongás, fájdalom, szégyen, szeretethiány, magány, a kudarcra ítélt kapcsolódási vágy, stb.) elviseléséhez/ elnyomásához nyújt segítséget a drog, amelyeknek az illető nincs vagy nem teljesen van tudatában, vagy nem tudja azokat feldolgozni - és a szer nélkül nehezen lenne elviselhető, kifejezhető.
Brené Brown kutatásai szerint a szégyen érzése erőteljesen korrelál többek közt a függőségekkel is. Heinz-Peter Röhr szerint azok lesznek függők, akiket gyerekkorukban a szülő érzelmi nyomás alatt tart(ott) és az érzelmi fejlettségüket meghaladó szerepkörbe kényszerítettek. Máté Gábor szerint a függőség a traumák által okozott fájdalom csillapítása, és a függő személy csak tünethordozója a család (mint rendszer) betegségének. Nem azzal kellene foglalkozni, hogy miért alakult ki függőség, hanem inkább azzal, hogy miért van fájdalom a függőben. Johann Hari szerint magányos társadalomban élünk, tele virtuális kapcsolatokkal, és a kötődésképtelenség, az elszigeteltségérzés, a magány és a biztonságos, támogató emberi kapcsolatok hiánya miatt kezd valaki olyanhoz kötődni, ami mindezt elfeledteti vele. Valakihez, valamihez pedig mindig kötődnünk kell, mert ilyen az emberi természet.
A droghasználat olyan önpusztító megküzdési, önnyugtatási-öntompítási módszer és egyben öngyógyítási kísérlet is, amely nemcsak kiválóan működik (mert amíg a szer hat, addig sikerül elkerülni a kellemetlen, fájdalmas érzéseket és kilépni a valóságból), de ráadásul azonnali hatású, és még rendkívül élvezetes is (más sóvárgással-kontrollvesztéssel járó addikciós viselkedésekhez hasonlóan több agyterületet, pl. a jutalmazórendszert aktiválja és módosítja). Ennek a többszörös előnynek, ha valaki megtapasztalta, rendkívül nehéz lehet ellenállni.
A függőség pedig sokszor gyorsan jön. Az újbóli szerhasználattal, az ismétlésekkel önmagát és a sóvárgást erősíti a drogozó. Tanulási szempontból kondicionálódás történik, lélektani szempontból fokozatos (és negatív) személyiségbeli, motivációs, kognitív, hangulati, érzelemkezelési, társas, stb. változások történnek. Neurobiológiai szempontból a neuronhálózat fokozatos áthuzalozódása mellett az agy saját nyugtató, hangulatjavító, élénkítő, fájdalomcsillapító hatású neurotranszmittereinek a drogfogyasztással párhuzamosan egyre csökken a mennyisége - ezért is kell egyre több drog. Hosszútávú stimulánshasználóknál csökkent aktivitás mérhető az érzelmi feldolgozás és reguláció egyik központi területén, az amygdalában. Minél hosszabb ideje tart a droghasználat, annál kisebb aktivitás mérhető az a morális döntéshozás agyi központjában, az anterior cinguláris kéregben és a ventromedialis prefrontalis cortexben - ami részben megmagyarázhatja (illetve erősíti) a drogfüggők esetlegesen előforduló erkölcstelen viselkedésformáit (lop, csal, hazudik). A homlok mögötti frontál lebenynek csökken az aktivitása, pedig ez lenne felelős például a világ felé fordulási késztetéseinkért, cselekvések tervezéséért, a frusztrációtűrésért és az impulzuskontrollért.
És ehhez hozzájöhetnek még olyan társas hatások, mint az esetleg a szerfüggőtől függő “mártír” társ (vagy család) függőséget konzerváló hatása. Vagy a magával a függőséggel (stigma) és a fizikai következményekkel (a legkülönbözőbb betegségek és károsodások) és szociális (pénzügyi, kapcsolati, büntetőjogi) következményekkel kapcsolatos tények, amik gondolati-érzelmi eredményei (pl. szégyen, bűntudat) elől mostmár nemcsak van hova menekülni, de ha nem teszi meg az illető, akkor már
jönnek az elvonási tünetek is.
Ahogy időben haladunk, a hozzászokás/ tolerancia miatt egyre nagyobb adagokra van szükség, egyre kevesebb élvezetet nyújt, de egyre ártalmasabb, és egyre inkább csak az elvonási tünetek által okozott szenvedések mindenáron való csökkentése dominál. Amikor már olyan szintű a drogtolerancia, hogy ez sem működik, sokszor akkor lesz csak “motiváció” (szenvedésnyomás) a leszokásra. Amikor az illetőnek már nincs hová menekülni, mert mindenképp szenved testileg-lelkileg.
Kilépési, megelőzési lehetőségek
“a kívülről lehetségesnek látszót ne tévesszük össze a belülről lehetségessel” (Popper Péter)
Az addikciók nagyon nehezen, és csak ugyanolyan komplex, bio-pszicho-szociális megközelítéssel gyógyíthatók, mint amennyire komplex maga a probléma. A súlyos és összetett, egyedi mögöttes okok felismerése és kezelése, éppúgy fontos, mint a stressztűrő, emocionális és társas készségek fejlesztése (pl. valamilyen pszichoterápiával, meditációs technikákkal vagy neurofeedbackkel), illetve a már a drogozás miatt kialakult problémák (pl. befejezetlen iskolák, munkanélküliség, vagy a kokain miatt kialakult depresszió) megoldása. Ezek nélkül hosszútávon sikertelen a szenvedélybeteg kezelése.
Nem elég tehát csupán a drogfogyasztás leállítása. A tiltás vagy büntetéssel fenyegetés pedig pláne nem elég. “A betegségeket ugyanis nem lehet jogszabályokkal gyógyítani”. (Demetrovics Zsolt) A függőket nem büntetni, stigmatizálni, megszégyeníteni kell, hanem segíteni a társadalomba való hatékony beilleszkedésüket, önbecsülést és célokat találni, és biztonságos, valódi, támogató emberi kapcsolatokat kialakítani.
Egy TED-előadásban Johann Hari elmondja, hogy Portugáliában például több mint 15 éve szemléletet és drogstratégiát váltottak, melynek eredményeképpen felére csökkent a függőség, és jelentősen mérséklődött a HIV-fertőzések és a túladagolások száma is. Azt csinálták, hogy legalizálták a drogokat (igen), és ettől kezdve a korábban emberek bebörtönzésére szánt pénzösszegekkel a függők társadalomba - azaz a humán patkányparkba (lásd lejjebb) - való beilleszkedését kezdték segíteni. Például azzal, hogy álláskereső és foglalkoztatási programokat indítottak: pénzzel támogatják azokat a munkáltatókat, akik leszokóban lévő drogosokat alkalmaznak - akiknek így nemcsak rendszeresség lesz az életükben, de céljuk is, mert reggelente van miért felkelniük.
Azok a tények, hogy nem minden droghasználó válik függővé (pl. akik fájdalomcsillapításra kapnak drogot vagy a Vietnamból hazatért katonák egy része), hogy a dizájnerdrogok főleg lelki függést okoznak, és hogy drogaddikción kívül léteznek más függőségek is, azt bizonyítják, hogy e betegség okait nem a drogban kell keresni, hanem a szerhasználó személyiségén és idegrendszeri működésén keresztül az ő múltjában, jelenében, társas környezetében. Johann Hari szerint a függőség ellentéte nem a józanság/tisztaság, hanem az emberi kapcsolatok, mert a függőség valójában nem az élvezetről szól, hanem az egészséges emberi kapcsolatok kialakításának képtelenségéről, a magányról és a szociális izolációról. Ebben a megfogalmazásban a függőség nem szerhasználati zavar, hanem szociális zavar. A függő valójában, legbelül, mélyen nem a drog után sóvárog, hanem támogató, szerető, megértő emberi kapcsolatokra - melyek képesek lennének neurológiai védettséget biztosítani a függőség ellen.
Biztosan ismerős az a patkánykísérlet, melyben a patkányok ketrecébe beraktak az ivóvizesüveg mellé egy heroinozott palackot is, és az összes patkány annyira rákattant a drogra, hogy túladagolták maguknak. Bruce Alexander megismételte ezt a kísérletet, de az üres, szűk ketreceikben izoláltan élő patkányok helyett egy kétszázszor nagyobb patkányparkot épített, benne játékokkal, ízletes ételekkel, párosodáshoz és utódneveléshez kialakított helyekkel - benne 20 patkánnyal. Ugyanúgy felajánlotta az ivóvíz mellé a heroinozott vizet nekik is, de ezek ügyet sem vetettek rá, inkább játszottak, verekedtek, ettek, párosodtak. Szinte meg sem kóstolták és egyikük sem lett heroinfüggő, köszönhetően a szociális kapcsolataiknak és az érdekes elfoglaltságaiknak. Sőt, ami még meglepőbb: a korábban izolált, magányos, függő patkányok is abbahagyták a heroinivást, miután átkerültek a patkányparkba. A függőség Johann Hari szerint a ketrecről szól, a függőség a ketrec magányához való környezeti adaptáció.
Egyébként azért használnak előszeretettel patkányokat pszichológiai kísérletekben, mert az emberhez hasonlóan szociális lények: ugyanúgy társaságra, interakciókra, játékra, szórakozásra, szexre van szükségük a boldogsághoz. John Bowlby és Mary Ainsworth 50-es évekbeli csecsemőkísérletei óta tudjuk, hogy nekünk embereknek biztonságos érzelmi kötődésekre is. Az elsődleges gondozóval kialakult kötődési mintázatainkat ismételjük későbbi kapcsolatainkban és adjuk tovább utódainknak észrevétlenül. Aki biztonságos kötődési lehetőséget kapott válaszkész gondozójától, az lesz képes bízni és egészséges, bensőséges, intim kapcsolatokat kialakítani. Aki nem volt ilyen szerencsés, és csak bizonytalan, elkerülő, bizalmatlan, szorongó kötődési mintát tanulhatott meg, annak gondjai lesznek a bizalommal és a másokhoz való kapcsolódással.
Hacsak nem tanulja újra ezt - rengeteg energiával, munkával, bátorsággal - egy jó terapeuta vagy egyéb gyógyító kapcsolat segítségével. Mert az idegi áthuzalozás felnőttként is lehetséges, agyunk elképesztően plasztikus.
„A drogfüggőséget olyan betegségnek és rabsági helyzetnek tartjuk, mely az ember egész egzisztenciáját érinti, s messze túlmutat a drog biokémiai hatásmechanizmusain. A drogprobléma nem egyetlen meghatározója a drogos személyiségének, hanem jelzést ad arról, hogy a személyiség beteg. Ha csupán "leszoktatjuk", méregtelenítjük, de nem tanul teljesen új életvitelt, akkor csak időlegesen segítettünk. Egy ember élete több mint, hogy drogokat használ, a test és lélek gyógyulása, így gyógyítása is elválaszthatatlan egymástól.”
A megelőzésnek gyerekkorban kell kezdődnie
Az érzelemgazdag, nyitott, nyílt kommunikációjú bántalmazásoktól mentes, támogató családi légkört intézményi szinten lehetetlen pótolni, de rendelkezésre áll számos korrekciós lehetőség, melyekkel minél korábban találkozik az egyén, annál nagyobb a haszna. Kulcsfontosságú lenne ezért társadalmi szinten nagy energiákat fektetni - a szociális háló megtartóképességének és hatékonyságának növelésén túl - a megelőzésbe: a gyerekek élettel, stresszekkel való egészséges megküzdésének és ellenállásának (reziliencia) illetve érzelmi intelligenciájának fejlesztésébe, oktatásába (pl. mindfulness, iskolai relaxáció bevezetése - a rendszeres, örömteli testmozgáson, közösségi elfoglaltságok kínálatának elérhetővé tételén és megfelelő társas támogatáson kívül).
Miért a fiatalok?
Ahogy a film főszereplőjével, Gerivel is történt, a droggal való első találkozás általában kamaszkorban kezdődik, amikor bio-pszicho-szociális szinten is minden változóban van, de még nem alakult ki az új “rendszer”. Ez egy minden szempontból nagyon érzékeny időszak. Már nem gyerek az illető, de még nem is felnőtt, semmilyen értelemben, agyilag sem. Keresi a saját identitását és céljait, miközben a szárnyait próbálgatva feszegeti a korábbi határokat. Megkérdőjelezi a szülei értékrendjét, életmódját, de még nem talált rá a sajátjára. “A személyiség új és nehéz életfeladatok előtt áll, gyorsan fejlődik, idegrendszere és pszichikus szerveződése még képlékeny” (Pl. az önkontrollért felelős prefrontális kéreg (fentebb szó volt róla) csak 21 éves kor körül éri el teljes fejlettségét - ezért van az, hogy a korábban elkezdett szerhasználat, azon kívül, hogy a fejlődő szervezetben sokkal nagyobb testilelki károkat okoz, sokkal “tartósabb” is.)
“Mindez erős stresszforrást jelent a kamasznak, amely szorongást és a gátlásokat okozhat. Ha ezek kezelése még nem hatékony, akkor lehet szükség új örömforrásokra, élményformákra. Menekülés, ingerkeresés, intimitás, csoporthoz tartozás, az önazonosság építése - vagy éppen lázadás, önérvényesítés, tiltakozás kapcsolódhat a droghasználathoz” - írja Buda Béla Demetrovics Zsolt A droghasználat funkciói című könyvének előszavában.
A szülők által támasztott magas elvárások, a barátok felől érkező szociális nyomás önmagában is elegendő ok lehet a stresszre, szorongásra, zaklatottságra. Ehhez vegyük hozzá, hogy az agyban elhelyezkedő érzelmi és szorongásközpont (amygdala) kamaszkorban rapid fejlődésnek indul - ellentétben a döntéshozásért és ítélőképességért felelős egyéb területek lassabb fejlődésével, melyek csökkenthetnék a kockázatos viselkedésformákat. A tinédzser agyban a felnőttekéhez képest nagyobb a jutalmazórendszer területe, ami azt is jelenti, hogy a jutalom fontosabb, jobb érzés, és nagyobb súllyal esik latba náluk, mint a felnőtteknél. Nagyobb szorongás és fokozottabb izgalomkeresés mellett csökkent ítélőképesség jellemzi a tizenéveseket. Ezért is fordulhat elő az a döbbenetes tény, hogy néhány amerikai iskola diákjainak 25-40%-a (!) figyelemzavarra, szorongásra, depresszióra pszichoaltív szereket használ - gyakran az orvos által előírt gyógyszer mellett.
A film megtekinthető az Indavideón.
Néhány segítő és szemléletformáló szervezet online elérhetősége:
Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítvány Rehabilitációs Intézete: "Bárki jelentkezhet az országból, aki abba akarja hagyni a drogozást, csak nem tudja, hogyan... Az alapítványi intézet a droghasználat kapcsán pszichológiailag, morálisan, testileg is szembetűnően nehéz helyzetbe került, hosszabb, személyiségkorrekciót is magában foglaló kezelést igénylő szenvedélybetegek fogadására nyitott. A jelentkezés telefonon, e-mailben történhet, amit felvételi beszélgetés követ. A felvételi beszélgetésen felépülőben lévő drogbetegek és segítő munkatársak vesznek részt.
Az együttlét új, egészséges módjait kialakítva tanulunk élni és fejlődni. Nyitottan és őszintén megosztjuk egymással tapasztalatainkat, erőnket és reményeinket.
Megtanulunk törődni magunkkal, társainkkal és a közösséggel. Különbségeink ellenére erős kötelék tart össze minket: a talpra állás szándéka."
Az Indit Alapítvány ezt írja magáról: “A legális- és illegális pszichoaktív-szerek okozta (kémiai), és a viselkedéses függőségek egyaránt progresszív betegségnek tekinthetők. Ezek lerombolják a testi, érzelmi és szellemi, valamint a szociális jólétet szinte mindenkinél, akit rabul ejtenek.
Közalapítványunk a probléma sokrétűségét figyelembe véve komplex megoldási lehetőségeket kínál a megelőzéstől (direkt és indirekt) a konkrét kezelésen és rehabilitáción keresztül a reszocializációig, érvényesítve az ártalomcsökkentés szempontjait és a józan kultúra filozófiáját.
A segítségért hozzánk fordulóknál törekszünk problémája minél hatékonyabb megoldására, de nem tévesztjük szem elől azon távolabbi célt, hogy fejlesszük gyakorlati készségeit és megküzdési képességeit, motiváljuk abban, hogy újraépíthessen egy egészséges, kapcsolatokra épülő, szenvedélybetegség-mentes életet.
Programjaink tervezésénél messzemenően figyelembe vesszük az egyéni igényeket és lehetőségeket. Alapvetően szolgáltatás-orientáltak vagyunk.
Alapelvünk az emberi méltóság tiszteletben tartása, a rászorultak segítése és a titoktartás. A programokba kerülés önkéntes, kívánság esetén anonimitást biztosítunk.”
Kék Pont Drogkonzultációs központ
Válaszút Drogkonzultációs Iroda
Soberjump: egy 25 éves alkoholista lány blogja
Skype anonim segítség (Mérföldkő Alapítvány)
